Elhunyt Dr. Kovács Tamás nyugalmazott legfőbb ügyész

A híradások röviden beszámolnak életútjáról, mely az ügyészségen, 1968-ban a Szegedi Katonai Ügyészséghez történt katonai ügyészi kinevezésével kezdődött. 1983-ban a Katonai Főügyészségre főügyészségi ügyésznek, 1986-ban a Budapesti Katonai Ügyészségre vezető ügyésznek, 1989-ben a Katonai Főügyészségre főosztályvezető ügyésznek nevezték ki. 1990-től 2006 októberéig a legfőbb ügyész helyettese és katonai főügyész volt, vezérőrnagyi, majd 1994-től altábornagyi rangban.

Az Országgyűlés 2006. október 9. napján legfőbb ügyésszé választotta, amely posztot a hetvenedik életévéig, 2010. december 13. napjáig töltötte be.

Nyugállományba vonulása után az Országos Kriminológiai Intézet igazgatói szakmai főtanácsadója volt.

Dr. Kovács Tamást 1998-ban a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki, s mindemellett - több külföldi díjazása mellett - a legmagasabb jogászi és katonai elismeréseket, így a Kozma Sándor-díjat, az Ügyészek Országos Egyesületének Finkey Ferenc-díját, a Hunyadi János-díjat, a Szalay László emlékérmet, a “Pro Facultate” érdemérmet, “A jog szolgálatában” kitüntető címet is kiérdemelte.

Tiszteletet parancsoló életút.

Olyan életút, mely mögött egy sokszor szigorú tekintetű, de joviális úriember állt. Kiegyensúlyozott személyisége, bölcsessége, nyugalommal töltötte el a környezetét, tekintélye az iránta érzett tiszteletből eredt.

Arról, hogy milyen eszmények, értékek jelenthetnek fogódzót a saját és az ügyész munkájában, így vallott a Tolnai Népújság, 2006. október 14. napi számában:

„Ha büntetőjogi alapelveimet kellene meghatározni, akkor Finkey Ferenctől idéznék, aki szerintem a legnagyobb magyar büntetőjogász volt ráadásul egy ideig koronaügyész is, ami megfelel a jelenlegi legfőbb ügyészi posztnak.

Ő azt mondta, amit magam is kicsi ars poeticámként vallok: a koronaügyész működésének első vezérlőelvei a törvényesség és a büntető igazságosság, amelynek két arca van. Egyik a kíméletlen szigor a valóban nagy, közveszélyes bűntettesekkel szemben. A másik a méltányosság és az elnézés a nem romlott lelkületű, kis bűnelkövetőkkel szemben.

Büntetőügyészként mindig ezt tartottam munkám zsinórmértékének. Abban nem lehet vita, hogy a bűnt üldözni kell, a törvényességet védeni kell.

Azt már én fogalmazom meg, három fő követelményt kell ebben a munkában szem előtt tartani. Gyorsan kell eljárni, mert a megsértett jogrend ezt követeli. Az elkövető érdeke azt kívánja, hogy mielőbb eldőljön a sorsa. A gyorsaság azonban nem mehet az eredményesség rovására. Ez lehet a vétkesség, vagy az ártatlanság megalapozott megállapítása. Az eredményesség akkor ér valamit, ha ez támadhatatlan, vagyis törvényes.

Ezek az én követelményeim, de nem kell nekem ezeket követelni, mert követik az ügyészek maguktól is.”

Amikor Sólyom László a legfőbb ügyész jelölt személyéről egyeztetett az Ügyészek Országos Egyesületével, mi örömmel támogattuk, majd megelégedettséggel fogadtuk Kovács Tamás legfőbb ügyészi jelölését.

Büszkék vagyunk arra, hogy Egyesületünk mindig is fontos volt számára. Nem szólt bele a működésünkbe, de határozottan elmondta, ha valami nem tetszett neki a tevékenységünkben. Sosem hivatali vezetőként, később legfőbb ügyészként mondta el véleményét, hanem mint egy tapasztaltabb ember, mint egyesületünk megbecsült tagja.

Élénken él emlékezetünkben, amikor legutóbb 2013-ban, Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyésszel - aki a múlt évben távozott körünkből - együtt utazott Egyesületünkkel a német kollégákhoz Karlsruheba. Nem külön, nem kocsival, hanem hősiesen végig ülve az egész éjszaka tartó autóbuszos utat. Jó néhányan emlékezünk, hogy egész idő alatt szinte mozdulatlanul ült, pedig fájt a dereka, a gerince. Nem panaszkodott, csak akkor említette, hogy keserves éjszakája volt, amikor rákérdeztünk. Hiába, fegyelmezett katonaember volt. Eközben éjszaka a tévében valamilyen focimeccset közvetítettek, de mivel nem tudta megnézni, a fiát kérte meg, hogy a góloknál küldjön sms-t. Izgatottan várta a híradást. Györgyi Kálmánnal együtt nagyon kedves és szellemes társaság voltak. Folyton évődtek egymással, hogy melyikük a fiatalabb, fittebb. Aztán megérkeztünk Németországba, ahol mindenhol - legyen az a Legfőbb Ügyészség, a városháza, vagy a programok egyik helyszíne, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága - olyan tisztelettel, szeretettel fogadták Őket, mely Minket töltött el büszkeséggel.

Megtisztelő volt vele tölteni azt a néhány napot is, meg a főzőversenyeket, az Ügyészség Napja és a Karácsonyi ünnepségeket, a sporttalálkozókat, a Kriminálexpókat, és még sorolhatnánk. Hiszen szerette az ügyészséget, a Kollégákat, mivel érezhette, … hogy NAGYON TISZTELJÜK ÉS SZERETJÜK!