Alkotó ügyészek - ügyészségi alkotók


 

 

Az Ügyészek Országos Egyesülete mindig fontosnak tartotta, hogy bemutassa képzőművészeti tevékenységet folytató ügyészségi alkalmazottakat, egyúttal teret engedjen megjelenésüknek. Ezen cél által vezérelve, dr. Fazekas Géza, az ÜOE kulturális ügyvivőjeként felkereste az ügyészségi szervezetben dolgozó, azonban művészeti tevékenységet is kifejtő kollégákat. Gyűjtőmunkája eredményét látva 2005. november 2-4. napján került megrendezésre a Kriminálexpo keretében az első „Alkotó ügyészek – ügyészségi alkotók” kiállítás. A kiállítás beharangozásaként útjára indította az Ügyészek Lapjában interjúsorozatát, mely közel hozza tagságunkhoz, az olvasókhoz alkotó kollégáink művészetét.

 

Az ártéri erdők szerelmese (Dr. Nagy Sándor)
Tollal és vésővel (Dr. Miskolczi László)
Krétarajzok és költemények (Merkl Zsuzsanna és Máté Viktória)
Az informatikus festő (Aby Szabó Csaba)
Bűnbe estett irodalmi hősök (Dr. Kiss Anna)

 

Alkotó ügyészek.JPG

 

 


 

 

Dr. Fazekas Géza:

Az ártéri erdők szerelmese

(interjú Nagy Sándorral)

 


Nagy Sándor nevét - annak ellenére, hogy Békés megye egyik kisvárosában, a valamikori „Legnagyobb magyar faluban”, Orosházán dolgozik ügyészként - úgy vélem, széles körben ismerik. Ez a közismertség azonban nemcsak a családjával Szegeden élő kollégának, hanem a Győri Nagy Sándorként alkotó festőművésznek is szól.

Győri Nagy Sándor képein hangsúlyosan a hazai táj, az alföldi vizek, a Tisza-parti táj, az ártéri erdők, holtágak csöndes-nyugalmas vízi világa jelenik meg. Szemléletében és stílustörekvésében a magyar tájképfestészet aranykora, a századelő Nagybányájának piktúrája iránti nosztalgikus vonzódása érhető tetten.

 

Hogyan, milyen késztetésre veszi az ember a festőecsetet először komolyan a kezébe?

 

A vizuális kifejezés igénye kora gyermekkoromtól egyrészt a szülőföld és a családi utazások adta tájélmények iránti fokozott érzékenységemből fakadt, másrészt tanár édesapámtól eredt, aki az olajfestészet technikájának jó kezű mestere. A mai napig él emlékeimben az általa használt festékek, lenolaj, terpentin, dammár, egyéb firniszek és lakkok kellemes illata. Első olajképemet alig tíz éves koromban festettem egy erdélyi utazás emlékeként, a Kis-Küküllő menti tájról. Máig szívesen nézegetem, számos vonatkozásban már nem gyermekkép.

 

Hogyan születnek munkáid? A természetben alkotsz, vagy pedig a megtapasztalt, esetleg elképzelt tájat ülteted át a műtermedben a vászonra?

 

Festményeimnek szinte mindig a valós látványa kiinduló alapja, amelyet grafit vagy akvarell vázlaton, de leginkább fotón rögzítek. E fényképek azonban már a festő, és nem a fotós szemével készülnek. A végleges mű elkészültéig – ecsettel, törlőeszközökkel és festőkéssel egyaránt dolgozom - a téma szerkezetében, tónusban és színben még sok változáson megy át.

 

A témaválasztásodban mennyire befolyásol Szeged, a Tisza közelsége?

 

tiszak.jpg

 

A kissé témaszegény alföldi tájban közeli és üde színfolt még a megzabolázott "szőke Tisza", különösen a régi időket idéző mártélyi, körtvélyesi, atkai ártéri vízi világ. Gyakran festem még a gemenci tájat, a Felső-Tiszán a homokos partokat, valamint ódon hangulatú felvidéki, adriai városrészleteket is. Általában annak a tájnak a lelkét tudom visszaadni, amely magyar vonatkozású, és személyes kötődés is fűz hozzá. Így szívesen festettem a Magas-Tátráról, vagy az erdélyi hegyekről, de az Alpok már nekem idegen világ. Egyszer Hollandiában járván, a Rajna egyik - Tiszához igen hasonlatos - ágát festettem a természetben. Egy éppen arra járó, kint élő hazánkfia nyomban még nyersen megvásárolta a képet azzal, hogy az a magyar szülőföldjére emlékezteti. Ennek akkor örültem, de ez a történet utal a korlátaimra.

 

Nyilvánvaló, hogy számodra a festészet nem egyszerű kedvtelés, hanem a művészi önkifejezés formája. Milyen alkalmak voltak idáig arra, hogy a képeidet a nagyközönségnek is megmutasd?


Első tárlatom 1984-ben volt Gyulán. Ettől kezdve rendszeresen állítottam ki egyetemek, intézmények auláiban, klubhelységeiben, így ügyészségeken, bíróságokon is. Képeim díszítik az Ózdi Városi Ügyészség falait. Szülővárosomban a művelődési központ két ízben rendezett összefoglaló jelleggel tárlatot képeimből, és közös kiállításom volt az Orosházi Festők Csoportjával is.

 

Felmerült-e benned valaha, hogy csak a festészetnek élj?

 

Igen, sokszor. Annak ellenére, hogy az ügyészi munkát a kezdetektől kedvvel és elhivatottsággal végzem. A művészi alkotás olyan lenyűgöző csoda, amelyben szabadon és közvetlenül jelenik meg az alkotó egyénisége és szellemisége, egyidejűleg elvont értelemben és tárgyiasulva is a semmiből új érték teremtődik. Azt hiszem, ezért az alkotóművész tevékenysége maga a nemes értelemben vett, legkevésbé elidegenedett nagybetűs "Munka". Mindez olyan szabad életforma keretei között, amelyet nem korlátoz a munkaidő, hivatali kötöttség… vonzó csábítás!

Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a megélhetés kényszere óhatatlanul felveti a művész egyfajta prostituálódásának" veszélyét, utalva Ákos közismert dalszövegére: ., ... nem tesz jót nekem (sem), ha kiszolgálom az ízléseket". Végső soron sikerült egyensúlyt teremtenem a hivatalnoki és a festői életforma között.

 

Hogyan tudnád összefoglalni művészi ars poeticád lényegét?

 

Eddigi törekvéseim rokoníthatóak voltak azzal, amit Thorma János a századelőn a Nagybányai Szépművészeti Szabadiskola elveiről és szelleméről ekként fogalmazott meg: "a természet szeretettel való mélységes tanulmányozása, a megérzése annak a belső meleg kapcsolódásnak, amely a külső természet és az ember lelke között van, volt a tavasza minden művészi virágzásnak." A festőnek nemcsak elvben, de teljes meggyőződésében, egész szívében naturalistának kell lennie, mert csak így képes mások által is észrevétetni azt a titkos összefüggést és szépséget, amit mindnyájan látunk, mégis oly kevesen tudnak csak meg is mutatni. Szeretni kell az embert, fát, levegőt, szóval mindent, ami körülvesz egyformán, mert csak ezáltal érezzük azt a fenséges összhangot, amely összes alkotásainak szoros összekapcsolódásában nyilvánul meg.

Az utóbbi időben a körülvevő színes világ káprázatainak megragadásán túl elvontabb művészi dilemmák is foglalkoztatnak, de hogy ez mi módon, milyen stíluson és technikákon keresztül fog megjelenni alkotásaimban, még a jövő titka.

 

(Megjelent az Ügyészek Lapja 2005/4. számában)

 

 


 

 

Dr. Fazekas Géza:

Tollal és vésővel

(Interjú dr. Miskolczi Lászlóval)


10a.jpg

 

Ügyészi munka és faszobrászat. E két egymástól látszólag távol eső hivatás harmonikusan kapcsolódik össze dr. Miskolczi László életében. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség ügyésze érett férfiként vette a vésőt komolyan először a kezébe, és az addig szunnyadó művészi ambícióit annál intenzívebben élte meg – a szobrait elismerő szakma és a nagyközösség nem kis gyönyörűségére.

A 2005 novemberében egyidejűleg két helyen is – a Magyarok Házában önálló tárlaton és a KRIMINÁLEXPO-n az „Alkotó ügyészek – ügyészségi alkotók” kiállításon – jelentkező művészkolléga vallott előttem életéről és művészi pályájáról.

 

Úgy tudom, hogy különösen hosszú érési időszak előzte meg nálad a művészi önkifejezés felszínre törését.

 

1936-ban születtem, apai ágon iparos, anyai ágon paraszt családból. Szülőfalum a Tolna megyei Regöly, a dunántúli dombvidéken, a Kapos és a Koppány folyók találkozásánál bújik meg. Ez a környék már a honfoglalás előtt kedvező otthont biztosított sokféle népnek. Földje máig érzi a nyomait rómaiaknak, hunoknak, keltáknak, avaroknak stb. Történelmi légköre, népének példaadó szorgalma és ügyessége volt a legfontosabb útravaló, amellyel elbocsátott, amikor ennek ideje elérkezett. Az értelmiségi pályára indulásom 1949-ben, Rákosi uralma idején nem volt akadálymentes. Nagyapámat kuláknak nyilvánították, és ez súlyosan érintette nemcsak az ő, hanem az én sorsomat is: nem vettek fel a dombóvári gimnáziumba. Szülői fortély, rokoni segítség és a szocialista adminisztráció tökéletlensége azonban együttesen meghozták a kívánt eredményt: bejuthattam a gimnáziumba, bár az ország másik felében, Komáromban.

A nehézségekért a Gondviselés bőségesen kárpótolt. Komáromban nagyszerű közösségbe kerültem. Kiváló tanárok egyengették utamat, és életre szóló barátságokat kötöttem.

Az egyetemi felvételinél (ELTE Állam- és Jogtudományi Kar) már nem kellett a korábbi akadályokkal bajlódnom, addigra enyhült a szocialista szigor. 1958-tól, jogi tanulmányaim befejezésétől dolgozom az ügyészségen.

A képzőművészet gyermekkorom óta nagyon érdekelt, de művészi képzésben nem részesültem. Ismereteimet múzeum- és tárlatlátogatásból, valamint könyvekből merítettem. Közben figyeltem és rajzolgattam a környezetemben lévő arcokat. „Művészi” tevékenységem évtizedeken át ebben merült ki.

Idővel azonban feltámadt bennem az igény munkáim maradandóbb formában való megjelenítésére. Ekkor – 47 évesen – vésőt vettem a kezembe, és megkezdtem alkotó küszködésemet egy számomra régi, de mégis új anyaggal, a fával. Nem véletlen, hogy éppen ezzel. Paraszt eleim ügyes kezű ezermesterek voltak. Példájuk nyomán már gyerekként megtanultam valamelyest bánni a szerszámaikkal és a fával.

Az emberi arc rejtelmei iránti érdeklődésem arra késztetett, hogy a fából is egy-egy személyiség jellemző vonásait próbáljam kibontani. Néhány fej elkészülte után nem hagyott nyugton a kíváncsiság: hogyan értékelné ezeket a SZAKMA?

Jelentkeztem az Iparművészeti Vállalat zsűrijénél, ahol munkáimra kedvező minősítést, sőt megrendelést is kaptam. Azóta még nagyobb buzgalommal markolom a vésőt.

Hivatali tevékenységem mellett közel 15 éve készítem szobraimat, de most már nemcsak a saját, hanem – reményem szerint – mások örömére is. Szerencsés vagyok, hogy biztos megélhetés mellett hódolhatok a szenvedélyemnek.

 

        8a.jpg 9a.jpg

 

Melyek a legkedvesebb témáid?

 

Az első sikeremet egy ikonszerű Krisztus-arccal értem el. Gyakran faragok történelmi figurákat, madonnát. Ha elakadok valahol, másnap, pl. a villamoson, lopva megfigyelem egy szem domborulatát.

Az egymást követő kiállításaim nyomán a műveim a világ különböző országaiba is eljutottak. Az egyik címerem például Új-Zélandon, az ottani tiszteletbeli konzul lakásában található.

Főképp azon faragásaimra vagyok büszke, amelyek szülőfalum, Regöly parkját díszítik. A millecentenárium évében alkottam meg Szent István domborművét, rá egy évre pedig Koppány vezér szobrát.

 

          5a.jpg 3a.jpg 6a.jpg

 

Ügyészi munka és művészlét. Látszólag egymástól távol eső fogalmak és tevékenységek. Hogyan kapcsolódik, hogyan hat nálad egyik a másikra?

 

A bírósági tárgyalások roppant hosszadalmasak. Másodfokon az ítélet, a periratok ismertetése órákig is eltarthat. Ilyenkor én az arcokat figyelem. Aztán az iratok alatt heverő üres papírokra skiccelek néhány vonallal egy-egy érdekes tekintetet. Olykor a bírót is lerajzolom. Művészi tevékenységem sokáig ebben merült ki.

De, hogy konkrét példát is mondjak: évekig hevert az íróasztalom fiókjában egy portré. A férfi, ha jól emlékszem, a feleségét késelte meg. Behúzott nyak, görbe hát, csüggedt kéztartás, ijedt tekintet. Olyannyira viselte a mindenkori vádlott tipikus jegyeit, hogy elhatároztam, megfaragom fából. Vannak másféle vádlottak is, kemények, határozottak, de semmi megmintáznivalót nem találok bennük. Magda Marinko ügye szintén hozzám tartozott, de őt eszem ágában sem volt megörökíteni, még papíron sem.

 

         7a.jpg 4a.jpg 2a.jpg

 

(Megjelent az Ügyészek Lapja 2005/5. számában)

 

 


 

Dr. Fazekas  Géza:

Krétarajzok és költemények

(Merkl Zsuzsanna és Máté Viktória bemutatkozása)

 

 

Az ügyészégen belül, a kollégáink között megbúvó kulturális értékek után nyomozva, egyre újabb és újabb – kellemes – meglepetés éri az embert. Olyan elhivatott alkotókat ismerhet meg az elszánt kutató, amely impulzusok rögtön arra késztetik: mindezt közkinccsé kell tenni, a minél szélesebb nyilvánosságot is be kell avatni a „lelet” értékeibe.

 

Meggyőződésem, hogy ilyen – eddig többé-kevésbé – rejtőzködő alkotók Merkl Zsuzsanna és Máté Viktória, a Legfőbb Ügyészség tisztviselői, akik közül Merkl Zsuzsanna festőként, míg Máté Viktória költőként lépett a közelmúltban a nyilvánosság elé. Az ő eddigi életútjukat és művészi ars poeticájukat igyekeztem összefoglalni a velük történt beszélgetéseim során.

 

Merkl Zsuzsanna – aki korábban lapunk leírásában is közreműködött – a KRIMINÁLEXPO 2005 keretében megrendezett „Alkotó Ügyészek – Ügyészségi Alkotók” című kiállításon történő jelentkezése kapcsán a következőképpen foglalta össze emberi – művészi hitvallását:

 

A Legfőbb Ügyészségen a Jogi Képviseleti és Koordinációs Osztályon dolgozom tisztviselőként. Kb. 5 éve rajzolok rendszeresen, előtte kreativitásomat textilmunkákkal, makraméval, lakberendezéssel próbáltam kiélni. A rajzolásban találtam rá arra a tevékenységre, amely pihentet, ugyanakkor koncentrál. Így lassan minden szabadidőmet leköti. Nem tudom, hogy rajzaim jók-e, csak azt tudom, hogy én így rögzíthetem az élményeimet. Örülök, ha ezzel másoknak is örömet szerzek, vagy fölkeltem az érdeklődésüket.

 

Merkl Zsuzsa: Októberi hangulat

 

A KRIMINÁLEXPO-val egyidejűleg, 2005. november 3-án nyílt meg Merkl Zsuzsanna első önálló tárlata a Dél-budai Kulturális és Szabadidő Központban. A kiállítás megnyitóján Bálványos Huba Munkácsy-díjas grafikus, főiskolai tanár nem véletlenül fogalmazott így: „művészt avatunk”.

Aki november 3-10. között láthatta Merkl Zsuzsanna krétarajzainak csöndes derűjét, meleg színeit, hosszú időre feltöltődhetett a művésznő képeinek szépségével. Merkl Zsuzsanna további alkotásai megtekinthetők a www.merklzsuzsa.hu honlapon.

 

Máté Viktória – a Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Főosztályának tisztviselője – egészen más utat talált a művészi önkifejezésre.

Noha Budapesten születtem, gyermekkoromat a főváros olyan kerületében töltöttem, mely közművesítettsége mellett kimondottan falusias jellegű volt – innen adódik a természethez való szoros kötöttségem, s a csönd utáni vágyakozásom; a csönd, melyet a kétmilliós nagyváros dübörgése elsöpört.

Kora gyermekkorom óta verselek, ám a biztatás hiánya – és a kiadók elzárkózása – miatt csak néhány évvel ezelőtt mertem a nyilvánosság elé lépni, még így sem önálló kötettel. Első ízben a „Lélek-lant” című antológiában 2003-ban, majd idén a „Szavak-Világtükörben” antológiában jelentek meg verseim, az Accordia Kiadónál. Voltak évtizedek, hogy egy sort sem írtam, majd némi ösztönzésre az elmúlt években egyre többször nyúltam – nem a tollhoz, hanem a számítógép billentyűihez.

Máté Viktória költészetéről a legtöbbet a versei árulhatnak el, ezért álljon itt példaként egy a turizmus szépségeiről:

 

A turizmus szépségei

 (Megjelent a „Lélek-lant” című antológiában)

 

Még hó borítja a szántót, a völgyet

(Bolond, ki ilyenkor útrakél)

Ablakomból a kertünkben, látom,

Alvó fáinkat hogy csitítgatja a szél.

 

És mégis, mégis …. Útra kelni vágyom

Sáros lucsokban, szűz hómezőn,

Hol kék árnyéka van a napnak,

És köd párnázza el estidőn.

 

Alattomos kis hideg fuvalom

Kicsípi bőröm, ingembe bújva,

Kergetve tanít játékos ujja…

 

Csak menni, menni, míg nyakamba

Vizes vattaként hull a hó,

Befagyott csermely jegén recsegni,

Zuzmót keresni hó alól.

 

S a tíz-húsz hosszú kilométeren át

Eszembe jut sok keserű utam,

Mit társaim között egymagam, vacogva

Botorkáltam, én boldogtalan.

 

(Megjelent az Ügyészek Lapja 2005/6. számában)

 

 


 

 

Dr. Fazekas Géza:

Az informatikus festő

(Interjú Aby Szabó Csaba festőművésszel)

 

 

Aby Szabó Csaba – a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség informatikusa – a kulturális rovatban eddig bemutatott képzőművészekhez képest más úton indult el. A (számítógépes) grafika, a táblakép és a kinetikus szobrászat egyaránt érdeklődési körébe tartozik.

 

A Félegyházi László, Bíró Lajos és Kapcsa János festőművészektől tanult Aby Szabó Csaba Krakkóban, Moszkvában, Bécsben, Párizsban, Amszterdamban, Velencében és Firenzében mélyítette el, formálta tovább az általa választott önkifejezési formák mesterfogásait. Az itthon és a határokon túl egyaránt rendszeresen kiállító művész képei hazai és külföldi magán-gyűjteményekben egyaránt megtalálhatók. Munkáit több alkalommal részesítették díjazásban. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete festő tagozatának. Folyóiratunk olvasói a KRIMINÁLEXPO 2005 keretében rendezett „Alkotó ügyészek – ügyészségi alkotók” címû kiállításon is találkozhattak a képeivel.

 

A bevezetőből rögtön adódik az első kérdés: mi is az a bizonyos „más út”? Hogyan foglalható össze az eltérő művészi látásmód?

 

A képeimen a látványt nem a szokásos, realista megközelítésben mutatom be, hanem azon a szűrőn keresztül, amelyet a világ és az élet történéseire érzékenyen reagáló, a felszín alatti „titkokat” kutató ember teszi. A látványból gyakran leegyszerűsített jelek lesznek, s a jelek összességéből mint képletekből állnak össze aztán a festmények. Az ilyenfajta festészethez a nézőnek is el kell gondolkodnia a látottakon, szinte neki magának is újra kell teremtenie a látványt, miáltal élménye is maradandóbb és egyedibb lesz. A festményeimben, objectjeimben az ősi népek törzsi művészete, a magyar népművészet és legújabb kori képzőművészeti irányzatok, szellemi forrásanyagokként, de egyéni alaphanggal, a mai kor anyagaival, technikáival ötvöződnek. Összességében a látványt így egy szokatlan, új oldaláról tudom bemutatni.

 

Hogyan találtál rá az önkifejezés ezen sajátos módjára? A mesterek és a tanulmányutak milyen fejlődési állomásokat jelentettek?

 

Az évek folyamán mind tematikailag, mind stilisztikailag sokirányú tevékenységet folytattam. Technikailag egyéni megoldásokat, elgondolásokat próbáltam megvalósítani a képzőművészet több területén is. Évekig, élő modell utáni portré és akt-tanulmányokat rajzoltam, majd az alapos stúdiumok mellett kezdetben realisztikus táblaképeket, portrékat festetettem. A táblakép festéssel kapcsolatban ezután még számos vizsgálódást végeztem: az egyes festékek tulajdonságainak megismerésére, a festékek különböző módon való felvitelének, a színek egymásra hatásának megtapasztalására, kompozíciós problémák megoldására. Ennek keretén belül, az anyagokkal való kísérletezések során festék-spray–vel, majd vegyes technikával, ipari festékek felhasználásával is készítettem festményeket. A grafika területén a festékszórásos eljárással készített lapok mellett később a számítógépes grafika is fölkeltette érdeklődésemet.

 

Az érdeklődési körödben megjelölt számítógépes grafika már sugallja a kapcsolódási pontokat az informatikus és a festő Aby Szabó Csaba között. Hogyan, miképpen képződik le a számítástechnika világa a művészetedben?

 

Az informatika és a képzőművészet kapcsolata abban az időben, mikor elkezdtem a pályámat, közel sem volt annyira szokványos, mint napjainkban, a digitális fényképezőgépek s gyermekek által is használt rajzoló programok világában. A technika iránt a kezdetektől fogva érdeklődtem, s matematika tagozatos gimnáziumba jártam. Ehhez kapcsolódott a képzőművészet szeretete, amely családi indíttatású volt, de az idők folyamán egyre dominánsabb lett. Pályaválasztásom idején és napjainkban is biztosabb megélhetési forrás a számítástechnika. Ez bizonyos személyes konfliktusforrás is, de a számítástechnika adta különleges lehetőségeket egyre inkább kihasználom, elsősorban a számítógépes grafika területén.

 

– A kinetikus szobrászat valószínűleg sokak által nem ismert művészeti irányzat. Mi a lényege?

 

A kinetikus fény-mobilokban a színes mozgó fényhatások, tükröződések érdekes, mással össze nem hasonlítható játékát, dekorativitását használtam fel. Sajnos, az igazán hatásos, nagyméretű, esetleg több méteres változatban ezeket anyagi okok miatt nem tudtam megvalósítani.

 

A lapunk hátsó-belső borítójára az „Akvárium” című képedet választottad. Mi alapján döntöttél ezen alkotás mellett?

akvariumk.jpg

 

Ez a dekoratív képem jól illusztrálja a fent vázolt szemléletmódomat, miszerint egy olyan h%2