Ügyészség Napja 2019

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész beszédében kiemelte azt a minőségi jellemzőkkel bíró közjogi kapcsolatot, mely az Alkotmánybíróságot és az ügyészséget a munkája során összeköti, továbbá kitért azokra az ügyészség szempontjából kiemelkedő jelentőségű alkotmánybírósági döntésekre, amelyeknél az Alkotmánybíróság a legfőbb ügyész indítványa alapján járt el.

Az ünnepi beszédeket követően Dr. Polt Péter legfőbb ügyész Magyarország Ügyészségével kialakított kiemelkedő és hatékony szakmai együttműködéséért Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke részére Pro Cooperatione Emlékérmet adományozott.

Kutatói pályafutásának elismeréséül egy nyugállományba vonult ügyészségi alkalmazott „Országos Kriminológiai Intézet emeritus kutatója” címben részesült.

A legfőbb ügyész a legmagasabb szakmai elismerést, az első koronaügyész, Kozma Sándor emlékére 1992-ben alapított Kozma Sándor-díjat nyolc, szakmai munkáját huzamosabb ideje az átlagot meghaladó színvonalon, elhivatottsággal végző ügyészségi alkalmazottnak adta át.

Ezt követte a Vargha Ferenc-díj átadása, amellyel az ügyészségi szolgálatban kiemelkedő teljesítményt nyújtó, tíz ügyészségi dolgozó munkáját ismerte el.

Kimagasló szakmai életútja elismeréséül tizenkét ügyészségi kolléga Ügyészségi Emlékgyűrűt vehetett át.

Dr. Polt Péter legfőbb ügyész Magyar István-díjban részesített huszonkilenc ügyészségi alkalmazottat a kiemelkedő színvonalon és hivatástudattal végzett eredményes szakmai munkájáért.

Székely Ferenc-díjat három kimagasló teljesítményt nyújtó ügyészségi fogalmazó, alügyész kapott. Kilenc ügyészségi alkalmazott huzamos időn át nyújtott, kiemelkedő tevékenységét emléktárgy adományozásával ismerte el a legfőbb ügyész.

Kiváló munkavégzésére figyelemmel egy ügyészségi dolgozó „főtanácsos” címben részesült.

Az elismeréseket a legfőbb ügyész által Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázat tizenhét díjának átadása követte. 

Az Ügyészek Országos Egyesülete a tudományos pályázatra pénzjutalommal járó különdíjat ajánlott fel, melyet Dr. Matécsa Artemon, az Ügyészek Országos Egyesületének elnöke adott át. 

A díjazott pályamű - dr. Cseke Gábor miskolci járási ügyészségi ügyész és dr. Csekéné dr. Kovács Anita miskolci járási ügyészségi alügyész: Bíróság elé állítás – jogfejlesztő javaslatok az új Be. tükrében című tanulmánya - az Ügyészek Lapja következő számában jelenik meg.