Kétoldalú nemzetközi kapcsolatok


 

 

Ausztria

Kína

Németország

Románia

Ukrajna




AUSZTRIA

 

 

Az Európai Legfőbb Ügyészek Szervezetének 2012. május 24-26. napján Budapesten megrendezett találkozóján a Nemzetközi Ügyészi Egyesületet (IAP) a Végrehajtó Bizottság tagja, az Osztrák Ügyésznők és Ügyészek Egyesületének (OÜÜE) elnöke, Gerhard Jarosch, a Bécs Megyei Főügyész helyettese képviselte.

A budapesti látogatása jó alkalmat adott arra, hogy Egyesületünk és az OÜE közötti kapcsolatfelvétel megtörténjen.

A 2012. május 26. napján a Budai Várnegyedben létrejött találkozón Egyesületünket dr. Matécsa Artemon, az ÜOE elnöke és Takácsné dr. Diófási Ágnes, az ÜOE nemzetközi alelnöke képviselte.

A szívélyes hangulatú találkozó jó kiindulópontja volt az ÜOE és az OÜÜE közötti gyümölcsöző kapcsolatnak.

 


 

 

KÍNA

 

 

Az Ügyészek Országos Egyesülete a 200 ezres kínai ügyészi kar delegációját fogadta, s látta vendégül 2011. szeptember 22-25. napja között.

A delegáció vezetője a miniszteri rangban lévő Zhang Geng úr volt, aki a Kínai Ügyészek Szövetségének alelnöke, a Kínai Ügyészek Irodalmi és Művészeti Szövetségének (KÜIMSZ) elnöke, a Kínai Legfőbb Ügyész korábbi első helyettese, a Kínai Népi Politikai Konzultatív Konferencia Oktatási, Tudományos, Kulturális, Egészségügyi és Sport Bizottságának elnökhelyettese.

 

 Kína - A delegáció fogadása.jpg

 

A delegáció tagja volt többek között Gao Baojing (a Pekingi Városi Ügyészség vezető ügyészének első helyettese, egyben a KÜIMSZ elnök-helyettese), Xu Ming (Jilin Tartomány főügyészének első helyettese, a KÜIMSZ alelnöke), Long Mei (a Kínai Legfőbb Ügyészség Nemzetközi Osztályának csoport-vezetője), Chen Huaian (Anhui Tartomány főügyészének első helyettese, a Kínai Kalligráfusok Szövetségének tagja).

A delegáció érkezését követő napon az Igazságügyi Palotában dr. Polt Péter legfőbb ügyész úr fogadta a delegációt, melyhez csatlakozott Gai Jian budapesti kínai nagykövet asszony. A találkozó során a kínai vendégek aktív érdeklődése mellett bemutatásra kerülta magyar ügyészség.

A találkozót követően Elnökségünk jelenlétében ismertettük Egyesületünk történetét, tevékenységét.

 

 Kína - Az ÜOE bemutatkozása 2.JPG

 

Az ebédet követően vendégeink számára kulturális ügyvivőnk, dr. Szabó Eszter tárlatvezetésével bemutatásra került az "Alkotó ügyészek - ügyészségi alkotók" kiállítás. A Kínai Ügyészek Irodalmi és Művészeti Szövetségének küldöttsége nagy érdeklődéssel tekintette meg a kiállítást, hiszen a delegáció tagjai között találkozhattunk kalligráfussal, énekessel, jinghu (kéthúros hangszer) művésszel.

A délutáni programok keretében ellátogattunk a Parlamentbe, majd este az Operettszínházba szervezett vacsora keretében vendégeink ízelítőt kaptak a zenés műfaj egyik hungarikumából, az operettből.

Az Egyesületünk által szervezett kulturális programok másnap Visegrádon a Fellegvár megtekintésével, majd szentendrei városnézéssel, s a Kovács Margit kerámia-kiállítás meglátogatásával folytatódott.

A gödi főzőversenyen a küldöttséget dr. Szabó Ferenc Pest megyei főügyész úr fogadta.
A csapatok bográcsából, s - a kínai vendégek nagy megelégedésére szolgáló - pálinkás kupicáiból kínált kóstolókat követően a főzőverseny múlt évi győztesének, a Legfőbb Ügyészség Személyügyi Osztályának vendégei lehettünk.

A szakmai témákat is igénylő kínai vendégeink számára a Dunai Vizirendészet hajóján Budapest felé haladva bemutatásra került a vizirendészet munkája.

A magyarországi látogatás utolsó napján vendégeinknek bemutattuk Budapest nevezetességeit, s ellátogattunk a Magyar Nemzeti Galériába.

A kínai delegáció vezetőjével folytatott tárgyalások során elhangzottak alapján az ÜOE és a KÜIMSZ között a kölcsönösség alapján jelentetjük meg folyóiratainkban az ügyészi alkotásokat, illetve az IAP-ban együttműködünk az ügyészek művészeti tevékenységének pártolása érdekében.

 


 

Az Ügyészek Országos Egyesületének 7 fős delegációja 2013. június 22-24. napja között részt vett a Sandong tartománybeli Jinanban a Nemzetközi Korrupcióellenes Hatóságok Szervezetének (IAACA) V. Nemzetközi Szemináriumán, amelynek témája az ENSZ Korrupció Elleni Egyezményének (UNCAC) VI. fejezetében foglalt "Technikai Segítségnyújtás és Információcsere" volt. A szemináriumon előadást tartott az ÜOE nemzetközi alelnöke, Takácsné dr. Diófási Ágnes is.    

A delegációt fogadta Prof. Cao Jianming a Kínai Népi Köztársaság legfőbb ügyésze is.   

         ÜOE delegáció Kínában 2013.06.22..jpg

 

A szemináriumot megelőzően 2013. június 17-21. napja között a delegáció Pekingben viszonozta a Zhan Geng úr által vezetett 7 fős, a Kínai Ügyészek Irodalmi és Művészeti Szövetsége delegációjának 2011. szeptemberi magyarországi látogatását.

A Szövetség tagjaival való találkozás mellett delegációnk látogatást tett a Pekingi Főügyészség 1. számú körzetében, ahol előadások és filmvetítés keretében az ügyészség korrupció elleni tevékenységéről kapott tájékoztatást.

A kulturális programok során az ÜOE delegációja ellátogatott a Pekingi Nemzeti Múzeumba, a Nemzeti Képtárba, a Királyi és a Nyári Palotába, az Olimpia Stadionba és Úszócsarnokba, valamint a Nagy Falhoz.

A magyar-kínai kapcsolatok következő állomásaként a közeljövőben az Ügyészek Országos Egyesülete Budapesten fogadja Zhejiang tartomány ügyészeinek 6 fős delegációját.

 


 

A több mint 50 millió lakosú, gazdasági szempontból Kína egyik legfejlettebb tartományának, Zhejiang Tartománynak a legfőbb ügyésze, Chen Yunlong úr 2014. október 26. napján 6 fős ügyészi delegációval érkezett Budapestre. 

A szakmai programok keretében Egyesületünk elnöksége az Igazságügyi Palotában megbeszélést folytatott a kínai küldöttséggel. A találkozót megtisztelte jelenlétével többek között Xiao Qian úr, a Kínai Népköztársaság Budapesti Nagykövete.

 

KĂ­na 2014_1.JPG

 

A kulturális programok keretében a kínai vendégek ellátogattak Kecskemétre is, ahol többek között látogatást tettek a Kodály Intézetben,  illetve magyaros folklorműsoron, lovasbemutatón, méneshajtáson vehettek részt.

 

 


 

 

 

NÉMETORSZÁG

 

 

A Magyar Távirati Iroda jelentette 1992. március 23. napján:

"Magyar és német ügyészek találkozója(MTI) Az Ügyészek Országos Egyesületének delegációja március 20—22. között szakmai találkozón vett részt Karlsruhéban a Német Bírói és Ügyészi Egyesület meghívására. A megbeszélések során megvitatták a két ország jogfejlődésében megoldásra váró problémákat. Szó volt a szakmai érdekvédelmi szervek szerepéről és feladatvállalásáról is. A tárgyalások eredményeként szorosabb együttműködés remélhető a két ország ügyészei között."

 

1992 óta minden év tavaszán útra kel az Ügyészek Országos Egyesületének futballcsapata - az egyesület tagjai közül meghívott, illetve delegált vendégek kíséretében, akik a lelkes szurkolótábort alkotják - azzal a céllal, hogy Karlsruhéban a torna díját, a német szövetségi legfőbb ügyész vándorkupáját elnyerje.

A hagyománnyá fejlődött kapcsolat 1990-ben, kalandos módon kezdődött. A taxisblokád napján indult útnak az ügyészek csapata dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész úr vezetésével az innsbrucki nemzetközi labdarúgó tornára. A blokádot sikeresen "áttörve", Szlovákián keresztül, a tervezett délutáni órák helyett éjfélkor érkezett meg a magyar delegáció. A viszontagságos utazás azonban nem viselte meg a sportolókat, és megnyerték a tornát.

Legfőbb ügyész úr kezdeményezésére 1991-ben Magyarország látta vendégül az osztrák, valamint a karlsruhe-i és kölni ügyészek együttesét, majd 1992-tól kezdődően Karlsruhe.

A német igazságügyi teremlabdarúgó tornát szervező német kollégák minden alkalommal különböző programokkal kedveskednek delegációnknak, mely hosszú ideje immár egyetlen külföldi résztvevője a futballtornának.

A vendéglátó német kollégáink az évek során nagyon sok szakmai találkozót, látogatást szerveztek, legyen az a Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság, az Alkotmánybíróság, a különböző nyomozó hatóságok, a katonai szervek, vagy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.  

Németország ipari nagyhatalom, így a kulturális mellett a szakmai programok mellett a szervezők jóvoltából különböző gyár- és üzemlátogatásokon is részt vehettünk, melyek során számtalan helyen megfordultunk, legyen az a többszáz éves hagyományos módszerekkel dolgozó kis családi vállalkozás, avagy az ultramodern technológiát alkalmazó multinacionális vállalat. Delegációink résztvevői bepillantást nyerhettek az autó-, traktor-, kamion-, villamosgyártástól az olajfinomításig, a gyógyszerkészítéstől a hulladékhasznosításig, és még sorolhatnánk.

Nagy örömünkre a német-magyar ügyészi sportkapcsolatok lelkes támogatói voltak a német szövetségi legfőbb ügyészek. Már az első években delegációnkat rendszeresen elkísérte programjaira Kay Nehm szövetségi főügyész úr, és felesége is, akik a sportegyesület lelkes támogatói voltak. A hallgatag, jó humorú Kay Nehm szövetségi legfőbb ügyész úr 1994. február 7-étől 2006. május 31-i nyugdíjba vonulásáig töltötte be magas hivatalát.

A későbbi legfőbb ügyészek közül bár rövidebb ideig volt hivatalban, de rendkívül rokonszenves, szívélyes vendáglátónk volt néhai Harald Range német szövetségi legfőbb ügyész úr is, aki később, 2015-ben részt vett Budapesten az Ügyészi Egyesületek Első Világtalálkozóján is. 

A hivatalban lévő német szövetségi legfőbb ügyész, Peter Frank úr szintén fontosnak tartja a nagy hagyománnyal bíró német-magyar kapcsolatokat. Nagy megtiszteltetés Egyesületünknek, hogy Frank úr 2016. évben csatlakozott a kétévente Magyarországra látogató német delegációhoz. 

A legfőbb ügyészek támogatása mellett ki kell emelni a Kollégákat - német részről Karl-Wilhelm Klein-t, Rolf Hannich-ot, magyar részről Egyesületünk sportügyvivőjét dr. Bűdi Lászlót, illetve dr. Emmert Máriát, dr. Schmidt Gábort - akik megalapozták, fenntartják, éltetik az Európában példaértékű német-magyar ügyészi kapcsolatot.       

 


 

 

ROMÁNIA

 

 

RomĂĄnia 2011.jpg

 

A Romániai Ügyészek Sportegyesülete meghívására Egyesületünk futballcsapata 2011. szeptember 2-4. napja között Bukarestbe látogatott.

A Sportegyesület által szervezett programok során delegációnk látogatást tett a Legfőbb Ügyészségen, illetve a Magisztrátusi Tanácsban, megtekintette az újonnan emelt, 50 ezer néző befogadására alkalmas Nemzeti Arénát, illetve a világ második legnagyobb középületét, a román Parlamentet.

 

RomĂĄnia 2011_1 .jpg

 

A bukaresti látogatás során delegációnk találkozott a Romániai Ügyészek Egyesületének elnökével, Constantin Sima-val (aki 2005. évi Kriminálexponkon előadást tartott). A találkozó során áttekintettük a két egyesület közötti együttműködés lehetséges területeit.

Látogatásunk fénypontja a román és magyar egyesületi válogatottak összecsapása volt, melyre az Egyetemi sportcentrum műfüves pályáján került sor.

 

RomĂĄnia 2011_2.jpg

 

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki Legfőbb Ügyész Úrnak és a Katonai Főügyészségnek utazásunkhoz nyújtott támogatásáért.

 

 


 

 

Ukrajna

 

 

A legnagyobb hatású kétoldalú kapcsolata az ÜOE-nek az Ukrán Ügyészi Egyesülettel jött létre, mivel e kapcsolat jelentős szerepet játszott abban, hogy Ukrajnában 2005-ben megalakult az Ukrán Ügyészek Egyesülete, amely a Nemzetközi Ügyészi Egyesületnek /IAP/ is aktív tagja lett, 1 IAP világkonferenciát 2 regionális IAP konferenciát szervezett az Ukrán Ügyészi Szervezettel együtt.

A határon átnyúló kapcsolatfelvétel 2003-ban magyar részről indult azzal, hogy az ÜOE a KRIMINÁLEXPO egyik konferenciájaként – a Magyarországgal határos országok ügyészi egyesületeivel történő kapcsolatfelvétel céljából – meghívta az ügyészi egyesületek vezetőit a „Bűnügyi jogsegély az Európai Unióban és azon kívül” címmel Budapesten megrendezett I. Nemzetközi Szemináriumra.

2003-ban a nyíregyházi Ukrán Konzulátuson keresztül kapott értesülés szerint Ukrajnában ügyészi egyesület nem működött, azonban az ukrán legfőbb ügyész nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettese, Oleksandr Shynalskyi kifejezte azon szándékát, hogy – amennyiben lehetséges – a rendezvényen mégis részt szeretne venni. Az ÜOE megfigyelői „státus” biztosítása mellett biztosította Shynalskyi úr részvételét a rendezvényen, ahol tájékozódott a meghívott ügyészi egyesületek tevékenységéről.

Később még egy alkalommal ellátogatott Magyarországra és az ügyészi egyesület megalakításához szükséges jogi lépések és alapdokumentumokról érdeklődött. Elmondta: hazájában jogszabály nem teszi lehetővé az egyesület alapítását az ügyészi szervezeten belül, de meggyőződése, hogy van rá igény és mindent meg szeretne tenni egy ukrajnai ügyészi egyesület alapítása érdekében. Mintaként átadtuk az ÜOE Alapszabályát és minden kérdésére megadtuk a tájékoztatást.

Miután 2005. évben létrejött az Ukrán Ügyészi Egyesület, az ÜOE segítségét nagyra értékelte az egyesület elnökévé megválasztott Oleksandr Shynalskyi: a mai napig részt vett valamennyi ÜOE Nemzetközi Ügyészi Szemináriumon, továbbá az ÜOE által 2015-ben Budapesten megszervezett IAP I. Ügyészi Egyesületek Világtalálkozóján, ahol előadást is tartott. Az ÜOE nemzetközi kapcsolatok alelnökét, Takácsné dr. Diófási Ágnest az Ukrán Ügyészi Egyesület kitüntette, majd tiszteletbeli tagságot adományozott részére.

Mivel az I. Nemzetközi Szemináriumon – ugyancsak az ÜOE vendégeként – részt vett Henk Marquart Scholtz úr, az IAP akkori főtitkára is, Oleksandr Shynalskyi-nak lehetősége nyílt az IAP-pal való kapcsolatok kiépítésének megkezdésére is, amely kapcsolat a mai napig fennáll.