Ügyészek Országos Egyesülete
MagyarEnglishDeutschland

Országos főzőverseny 2015

 

Az idén 14. alkalommal, 2015. október 3. napján megrendezett rendezvénynek az elmúlt évekhez hasonlóan a pilisszentkereszti a Büntetés-végrehajtási Szervezet TR Központja adott otthont. Az ideális időjárás is hozzájárult ahhoz, hogy a résztvevők száma elérte a 250 főt.



 

Az ismételten jó hangulatú rendezvényen 17 csapat bográcsában és nyílt tűzön készültek az ételek.

 

A háromtagú zsűri elnöke: Varga István mesterszakács-konyhafőnök (Trófea Grill Étterem), tagjai: dr. Sztrinikácz Nóra (az ÜOE szociális ügyvivője, az elmúlt év győztes csapatának tagja), Kovács László (r. ezredes, Szentendre rendőrkapitánya) voltak.

 

Az eredményhirdetés során a zsűri elnöke a szakmai értékelés során elégedettségének adott hangot többek között azért, mivel a csapatok - a korábbi években kérteknek megfelelően - törekedtek arra, hogy minél egészségesebb módon készüljenek el az egyébként sok esetben hagyományos étkek. Az elkészült ételek így is ízletesre, minőségire sikeredtek. A helyezést elértek között minimális különbség mellett, az alábbi végeredmény született:

 

I. helyezett:

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség: Pandúrgulyás

 

II. helyezett:

Budapesti IX. Kerületi Ügyészség: Vargányás marhapörkölt

Zala Megyei Főügyészség: Zalai savanyú répa

 

III. helyezett:

Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség: Birka ragú édesburgonyával

 

Különdíj:

Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség: Nyírségi töltött káposzta

 

IV. helyezett:

Budapesti VI.-VII. Kerületi Ügyészség: Marhapörkölt

Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség: Vaddisznópörkölt

Budapesti XI.-XXII. Kerületi Ügyészség: Sertéspörkölt

Budapesti XIV.-XVI. Kerületi Ügyészség: Sertéspörkölt

Budapesti XX, XXI, XXIII. Kerületi Ügyészség: Legényfogó leves

Budapesti Nyomozó Ügyészség: Roma lecsó

Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség: Kakaspörkölt

Fővárosi Főügyészség Titkárság: Főügyészségi baboslé

Legfőbb Ügyészség Gazdasági Főigazgatóság: Jack bácsi kedvence

Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály: Csülökpörkölt

Legfőbb Ügyészség Személyügyi Főosztály "Visszavonultak": Babgulyás

Országos Kriminológiai Intézet: Pincepörkölt

 

Országos főzőverseny 2015 - 2.png