Novellaíró pályázat 2020 - Megvannak a nyertesek!

 

A pályázat tematikája az alábbi volt: Az ügyész, aki a munkáját hivatásnak tekinti, nem csupán dolgozik, hanem életformát, attitűdöt választ. Minden hivatást gyakorló számára eljön a nap, amikor a hivatásába vetett hite megrendül. E mélypontról valaki vagy feláll és megőrzi az elhivatottságát, a kedvét, vagy úgy dönt, hogy a hivatás is csak munka, „dologidő”, amin túl kell lenni, napról napra. Az ügyek mögött azonban mindig emberek és konfliktusok rejlenek – vajon elegendő a szokásos ügymenet rutinjával megoldani?

A pályázatnak nem volt célja az ügyészi munkavégzés jogszabályszerű, hiteles ábrázolásának elvárása, ugyanakkor a kiírásban rejlő konfliktus irodalmi feldolgozásánál előnyt élveztek azok a történetek, amelyek elsősorban az ügyészi hivatásban felmerülő problémákkal foglalkoztak.

A tematika figyelembe vételével magyar nyelvű, eredeti, másutt meg nem jelent (illetőleg le nem szerződött) történeteket vártunk, amelyek játszódhattak hazánkban, külföldön, de akár – a maga belső logikája szerint felépített – kitalált világban, múltban, jelenben és jövőben egyaránt. A pályázó szavatolt azért, hogy a beküldött pályamunka a sajátja, arra harmadik személy semmilyen jogot nem formál. 

A pályázat jeligés volt, a pályaművet tartalmazó dokumentumban a szerző kilétére utaló információ nem szerepelhetett, csak a jelige. A zsűri részére kizárólag a beérkezett pályaművek kerültek továbbításra.

A pályaműveket az Ügyészek Országos Egyesülete által felkért három fős zsűri bírálta el.

A zsűri döntése értelmében a nyertes pályaművek:

1. helyezett: Válas Péter: Birkanyárs

2. helyezett: Dr. Madarász Judit: Ébredés

3. helyezett: Dr. Hipp Katalin: Végrehajtás után

A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére az Ügyészek Országos Egyesülete megalakulásának 30 éves évfordulója alkalmából - a pandémiás helyzet miatt 2021. évben -  rendezendő ünnepi küldöttgyűlésen kerül sor Budapesten, amelyre a helyezést elérő pályázók külön meghívást kapnak.

Díjazás:

- az első helyezett díja: 100 000 Ft,

- a második helyezett díja: 75 000 Ft,

- a harmadik helyezett díja: 50 000 Ft,

mely a pályázó választása szerint ajándékutalvány vagy pénzösszeg.

A nyertes novellák hamarosan az Ügyészek Országos Egyesülete kiadványában és annak honlapján, az Ügyészek Lapjában és az ugyeszeklapja.hu oldalon, továbbá az Egyesület honlapján (ugyeszek.hu) olvashatók.

A pályázóknak ezúton is köszönjük a részvételt, s a jövőben is színvonalas alkotó munkát kívánunk!