Külföldi szakirodalom ügyészek számára


 

 

 

Laurant Le Mesle1:
A Francia Büntetőeljárás Reformja2 3

 


A franciák nem elégedettek büntetőjogi rendszerükkel. Évek óta túl lassúnak, költségesnek, kevéssé vagy éppen túl szigorúnak találják azt. Úgy gondolják, hogy túl sok az előzetes letartóztatott, de ugyanakkor szintén sok a szabadlábon lévő bűnöző. Állandóan a börtönök állapotáról panaszkodnak, de felháborodnak, ha egy visszaeső követ el újabb bűncselekményt.

A különböző kormányok 30 éve sikeresek a reformok elszaporításában, figyelembe véve azt a mindösszesen 20 reformot, amely csak és kizárólag a büntetőeljárást érintette.

Rendszerük folytonos és progresszív változásban van. Egy alapvetően inkvizitórius rendszer különböző dózisokban sikeresen vesz át akkuzatórius elemeket összhangban az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatának alapelveivel.
Mégis számtalan kritika éri lassúsága és kevésbé hatékony volta okán. Megkapja ugyanakkor azt a rendszerkritikát is, hogy nem eléggé koherens, hibrid, és időnként a logika szabályainak ellentmondó.

A jelenlegi kormányzat ezért úgy döntött, hogy alapjaiban változtatja meg a büntető eljárásjog rendszerét olyan irányban, amely nem orientálható egyértelműen sem a klasszikus francia, sem az angolszász eljárási jog felé.

A köztársasági elnök által életre hívott Bizottság munkájának eredménye érinti mind az eljárás előkészítő szakaszát, az un. vizsgálati szakaszt, mind a döntéshozó, vagy más néven tárgyalási szakaszt.

I. A vizsgálati szakasz:

Franciaország történelmi reform előtt áll, mivel szembesülnie kell a büntetőeljárás emblematikus figurája, a vizsgálóbíró szerepének korlátozásával. A francia rendszer karakterisztikus jellemzője, hogy a legsúlyosabb bűnügyeket egy független bíró instruálja, aki széleskörű vizsgálati hatáskörrel rendelkezik.

A vizsgálóbírót a Legfőbb Ügyész nevezi ki és részvétele kötelező az eljárásban, ha a terhelt fogva van. Szerepe hagyományosan kiemelt a büntetés-végrehajtást érintő ügyekben, illetve nemzetközi vonatkozású eljárásokban.

Mindazonáltal a klasszikus vizsgálóbírói szerepkör meghaladottá vált, nem elég hatékony és nem biztosítja a megfelelő garanciák érvényesülését az Európai Emberi Jogi Konvencióban megfogalmazott emberi jogokat és a méltányos eljárást illetően.
Az egy személyben összpontosuló vizsgálati jogkör és bírói hatáskör immár nem összeegyeztethető. Nehéz igazolni 2010-ben, hogy a legsúlyosabb bűneseteket mindösszesen egy személy vizsgáljon, holott a világ minden táján egyre inkább a team-munka nyer teret.

A joggyakorlat folyamatosan csökkenti a vizsgálóbíró eljárási jelentőségét. A büntetőügyek mintegy 5%-ban vesz csak részt és általános hatáskört is csak ritkán, az esetek mintegy 3-4 %-ban érvényesít.

Mondhatni az ügyek 95-97%-ában az ügyészség irányítja a vizsgálatot egy olyan jogi környezetben, amely nem garanciális sem a védelmi, sem a sértetti jogokat illetően.
A Bizottság Köztársasági Elnök részére készített jelentésének fő célkitűzése a vizsgálati szakaszt hatékonyabbá és szervezettebbé tenni megkeresve az optimális egyensúlyt a vád és a védelem, valamint a magánfelek érdekei között.

A Bizottság javaslatai:

  • A vizsgálati szakasz jelenleg vizsgálóbírói hatáskörben lévő jogosítványai kerüljenek át ügyészi hatáskörbe, aki akár saját maga, akár helyettesei, akár a felügyelete alá tartozó rendőrtisztek útján gyakorolja azokat.
  • Az ügyvédi közreműködés lehetőségét bővíteni kell és az előzetese letartóztatottak képviseletén túl további jogosítványokat kell számukra biztosítani az eljárás egésze terén beleértve a titkosszolgálati eszközök alkalmazását is.
  • A sértett panaszjogát általánosan és kiterjedten kell értelmezni. Ebben a körben biztosítani kell az ügyészi szervezeten belüli, de a bírói jogorvoslat lehetőségét.
  • Egy új bírói fórum szükséges, ahol meg lehet támadni a vizsgálatért felelő ügyészi döntéseket. Erre a célra a fellebbviteli bíróság speciális tanácsa lenne a legalkalmasabb és tevékenysége bírói kontrollként pótolná a jelenlegi vizsgálóbíró garanciális szerepkörét.
  • Biztosítani kell a vizsgálati szakasz titkosságát, így teremtve egyensúlyt a kiterjedt védelmi jogosítványok, a totális transzparencia igénye és a hatékonyság követelményei között.


II. Az ítélet:

A francia jogi tradíció szerint a büntető ügyek tárgyalásait a tanácselnök bíró vezeti le. A tanácselnök bírói funkciója nem pusztán a pervezetésre korlátozódik, hanem a bizonyítási eljárást is magában foglalja. A bizonyítás felvétele során azonban az elmúlt időben egyre gyakoribb jelenség, hogy a bíró konfrontálódik a védelemmel, amely konfrontáció alááshatja az ítélet meghozatalához elengedhetetlen pártatlanság és objektivitás követelményét, mivel érdekeltté és elfogultsági okból támadhatóvá teszi a bíró személyét.

A Bizottság javaslata a bizonyítás felvételének funkcióját átruházná az ügyészre, ugyanakkor – az angolszász rendszertől eltérően – lehetőséget biztosítana a bírónak arra, hogy a pervezetésen túl előzetesen megismerhesse az ügy iratait. Ez hatékonyan egyesítené az akkuzatórius eljárás elemeit a vizsgálati szakban domináns inkvizitórius jelleggel.

Konklúzió:

A leírtak egyelőre még nem többek, mint egy elnöki felkérésre összehívott és eljáró Bizottság javaslatai a tárgykörben. A javaslatok még a minisztériumi előkészítés szakaszában vannak és várhatóan 2012-ben kerülhet sor hatályba léptetésükre.

                      

 


 

1 Laurent Le Misle a Párizsi Fellebbviteli Főügyészség vezetője (2010-ig)

2 Az előadás elhangzott az IAP "Sikeres ügyészi tevékenység: igazságos döntés" című XIV. Világkonferenciáján Kijevben 2009. szeptember 8. napján

3 dr. Steiner Tibor, ÜOE Nemzetközi Bizottság