Régi korok híres ügyészei


 

 

 

GRASSALKOVICH ANTAL

(Ürmény, 1694. március 6. – Gödöllő, 1771. december 1.)

 

 

http://dka.oszk.hu/087800/087827/magyarorszag_0223.jpg

 

 



Dr. Szendrei Géza

Híres emberek, régi ügyészek:

Grassalkovich Antal

 

 

A több évszázada keletkezett nagy vagyonok eredetét ma már ki kutatná. Az olvasó aligha. Különben is a latifundiumokat rég elvették uraiktól. Esetleg mostanában valamit visszaszereznek belőle. A Gödöllői Grassalkovich kastély láttán elámulhatunk a hajdani gazdaság, a fényes költségek eredetén. Senkinek eszébe nem jutna – még tippnek sem gondolna arra – hogy egy ekkora vagyon megszerzője, építtetője egy átlagemberből lett ügyész, az 1700-as évek reprivatizációs eljárásainak, a király képviseletében vitt pereknek eredménye. Hogy egy csúcspályafutás és egy hatalmas vagyon keletkezését – a nagy lehetőséget – megértsük, ehhez előbb egy kicsit rá kell látnunk a letűnt korszakra.

 

A másfél évszázados török uralom a négymillióra becsült lakosságot egymillió-nyolcszázezerre csökkentette. Az egymást követő hadjáratokban a fegyveres szolgálatra köteles nemesi, főnemesi családok nagy része kipusztult. Az 1600-as évek végére befejeződött törökellenes harcok, majd az azt követő Thököly felkelés, illetve a II. Rákóczi Ferenc nevével fémjelzett szabadságharc leverése után az egységes Habsburg igazgatás alá került ország nagy része végeláthatatlan lakatlan pusztaságokból állt. III. Károly felmérte, hogy a visszafoglalt javakat – ha maradtak örökösök:

 

  1. a régi tulajdonjogukat bebizonyító családoknak vissza kell adni,

  2. a vitás ügyeket peres úton kell elbírálni,

  3. az uratlanná vált területeket, mint kincstári örökséget a fiscusnak birtokba kell venni.

 

Abban a korban, amikor még nem volt anyakönyvezés, de ütközet, rombolás, tűzvész, menekülés, rabságba hurcolás, külföldre település annál inkább, szóval annak bizonyítása, hogy a fekvőjószág jogos örököse 100-150 év után kicsoda, igen csak nehéz kérdés volt. De a három eset közül bármelyiket is nézzük, csak jogi úton lehetett a végére érni. Így hát igen megnőtt a jogügyi igazgató és a szentkorona ügyésze, valamint az alája rendelt igazgatóhelyettesek, illetve a jogügyi igazgatók ügyvédjeinek (mai kifejezéssel a beosztott ügyészek) tennivalója és tekintélye. Ennek eljárásjogi alapját III. Károly 1715. évi decrétuma képezte, amely szerint az országlakosokból három bizottságot hoztak létre, hogy „a visszaszerzett javak tekintetében a követelők, s panaszkodók gyorsabb igazságszolgáltatást nyerhessenek…”.1

 

A bizottságok elnökei a legmagasabb rangú tisztségviselők: a nádor, vagy helyette az országbíró, a tárnokmester, a horvát bán. A kassai bizottság tagja volt jogügyi igazgató (annak a kornak a legfőbb ügyésze), a pozsonyi bizottságban a jogügyi igazgató helyettese, a táblabíróságon szokásos módon alkalmazott királyi ügyész vett részt. Ha a bizottság a birtokjogok igazolását megtagadta, döntése ellen a királyi táblához lehetett fellebbezni, ahol a kincstár érdekeit a jogügyi igazgat valamelyik alárendeltje (a kincstári ügyész) képviselte.

 

Az öröklési jog bizonyítása azonban önmagában nem volt elég a birtokban maradáshoz, vagy a birtokba lépéshez. A biroklás jogcímének igazolásáért az örökösnek úgynevezett fegyveradót kellett fizetnie azért, mert az illető javak visszaszerzése hadviselés által történt. A háború pedig sokba került a kincstárnak.2 A fent vázolt három eset közül bármelyik kapott elsőbbséget, a koronásfő kincstára gazdagodott. Elkezdődtek az újabb – évtizedekig tartó – birtokperek.

 

Grassalkovich Antal húsz éves korában 1716-ban a budai kincstárnál kezdte pályafutását, mint kincstári ügyész. A fennmaradt levéltári forrásokból tudjuk, hogy magas szakmai követelményt támasztó, szigorú fegyelmet követelő, de az ügybuzgóság önkorlátozását is megkívánó hivatalviselés volt az ügyészé. Abban az időben az ügyészi utasítások élettartama 100-200 év. Esetenként a királyok vagy a királyi kamarák szó szerint megismételték, esetleg kiegészítették elődeik utasítását. Pl. a pozsonyi kamara 1720. évi utasítása is visszavezethető az 1561. és az 1569. évi utasításokra. Grassalkovich korából a következő utasítások ismertetését tartom kordokumentum értékűnek.

 

„Minden ügyben, amelyben akár nyílt, (kétségtelen) akár lappangó (tehát vitatható) királyi jogról van szó, a kamarai tanácskozáson a kamarai tanácsok a jogügyi igazgatóval kötelesek megtárgyalni a kincstár érdekében indítandó pereket.”

 

Miksa 1571. évi utasítása jogügyi igazgatót arra inti, hogy: „A kincstári pörökben figyelmesek és gondosak legyetek, hogy becsületesen tárgyaltassanak és semmi se mulasztassék el abból, a mi bennünket jog szerint megillet. „III. Károly 1720. évi instructziója: „….56. A miként a kir. jogügyi igazgatónk nem járhat el a kamarának előzetes tudta és beleegyezése nélkül, úgy viszont a kamarai tanácsosok is kivétel nélkül minden jogi ügyeletben kötelesek az ő írásbeli véleményét kikérni, a melyet ha kivihetőnek és az ország törvényeivel megegyezőnek találnak, használják fel, ha pedig nem, más jogtudósok véleményét is kikérhetik és azon legyenek, hogy az ilyen kincstári pörök, mielőtt megindíttatnának előbb jól kidolgoztassanak és a követelés igazságos volta alaposan kifejtessék nehogy a követelés gyanús vagy kevésbé világos, vagy nem egészen törvényes volta következtében a kir. kincstár neve szégyenletessé tétessék és hasztalan költséget okozzon. Ilyen esetben inkább barátságos egyezkedésnek legyen helye, semhogy a per kétes kimenetel elé állíttassék, főleg mivel ő (t.i. a király) egyébként sem akarja, hogy alattvalói alaptalan és az ország törvényeivel nem egészen egyező kincstári pörökkel zaklattassanak.” Ez okból kimondja, hogy nagyobb fontosságú, de kétséges perekben a bécsi kamara útján a királyhoz kell fordulni. Tessék ezt még egyszer elolvasni. Az alaptalan perekkel való zaklatás királyi parancs által kerülendő (volt!).

 

Az utasítás további része – tartalmilag részben máig is élő – tilalmat fogalmazott meg. „Mivel pedig tudomására jutott, hogy úgy a kir. jogügyi igazgató, mint az aligazgató magánosok pöreit is elvállalta, a mi a kincstár jellegének kisebbítésével és a királyi jogok veszélyeztetésével járt, egyész komolyan kijelenti, hogy ezen visszaélés teljesen megszüntetendő és megtiltja, hogy jövőben úgy az igazgató, mint az aligazgató magánosok ügyét vagy pörét elvállalja, sőt, hogy magánosoknak még tanácsot is adjon. Viszont azonban anyagi helyzetük javítása és a kincstári pörökben való ügybuzgalmuk fokozása czéljából elrendeli, hogy az általuk viendő kincstári pörökben, ha azok értéke 10.000 forintom alul van, minden 100 forint után 3 forinton felüli perekben maga a felség fogja a jutalmat esetről-esetre meghatározni.”3 (Egy pár öreg kos: 3,-Ft, egy másféléves hízó: 4,-Ft)

 

Nos Grassalkovich mindenesetre a jutalmazás lehetőségét jól megjegyezte, mert 1720-tól 1751-ig folyamatos előléptetésben, birtok és címjuttatásban részesült. Ő, az akkori kor megítélése szerint egy senki fia. Bár ügyészként tizenöt évig részt vett a nemesek, főnemesek pereiben, vizsgálta a peres felek eredetét, a leszármazások bizonyítékait, ő maga semmit sem tudott a felmenőiről felmutatni. Az egybehangzó lexikoni adatok szerint a családi neve nélkülöz mindenféle nemesi kitételt, az apját még feltehetően Horváthnak hívták. A királytól 1736-ban bárói, a királynőtől 1741-ben grófi rangot kapott. Közben hatalmas birtokokat szerzett a duna-tisza közén. Mi volt sikerei titka. Egy alacsony sorból származó fiatal ügyész hivatali munkája során szinte belesüllyedt a vérig merő birtokperek (az akkori reprivatizáció) özönébe. Más beletompul, ő kiélesedett. A kincstár birtok és fegyverjog megváltás igényeit oly sikeresen képviselte, hogy négy év múlva ő lett a király jogügyi igazgatója. Mindössze huszonnégy éves! Hogy éles eszű, jó alkalmazkodó, nem kétséges, de hogy jó szónok is lehetett, erre abból merek következtetni, hogy III. Károly reá bízta a pragmatica sanctio előterjesztését (a királyság leányági öröklése elfogadását) az országgyűlés alsó tábláján. Grassalkovich ekkor huszonhét éves. A megbízást sikerrel teljesítette.4 Az akkori legfőbb ügyész, kora egyik közjogi méltósága részt vett az íratlan magyar alkotmány országgyűlési határozattal történő megváltoztatásában. A nádor és az országbíró magasabb rangú volt nála, mégis ő kapta – az ügyész – e feladatot. Magával ragadó, nagy erő (ma úgy mondjuk: karizma) lehetett benne. Bizonyára így volt, mert III. Károly leánya Mária Terézia királynő is arra kérte Grassalkovichot, hogy egy másik országgyűlésen (akkor már mint királyi személynök) győzze meg a magyar rendeket arról, hogy a hétéves háborúban kimerült Ausztriát katonailag segítsék. Az 1741-es országgyűlés ezt is megszavazta. „Életünket és vérünket.” Volt ennek az országgyűlésnek egy másik fontos (ma már kikopott emlékmű) mozzanata is, amely ismét Grassalkovich kiváló fellépéséhez kötődik. Megint egy módosítás az íratlan alkotmányon. Az országgyűlésen Grassalkovuch közreműködött a királynő férje Lotharingiai Ferenc kormányzótársként való elismertetésében.

 

Grassalkovich 1720-tól 1731-ig volt jogügyi igazgató. Előtte beosztott ügyész. Tizenöt éves ügyészi gyakorlata három helyre eresztett mély gyökeret. A jogalkalmazásba, a politikába és a vagyon világába.

 

1731-től 1748-ig személynök. Mivel e megtisztelő állás is erősen összefügg a jogtudománnyal, ezért essék erről is pár szó. A személynök volt a régi magyar bírósági szervezet egyik legnevezetesebb tagja. Egyike az ország nagybíráinak (nádor, országbíró, tárnokmester, személynök). A személynökök sora Werbőczy Istvánnal kezdődött. A személynök a királyi táblabíróság elnöke, hivatalból a királyi tanács tagja, az országgyűlés alsó táblájának elnöke. Szinte hihetetlen, hogy egy névtelen fia Horváth-gyermek a saját tehetsége által idáig eljutott. Gyorsan hozzá teszem, még tovább is, mert 1748-tól a magyar kamara elnöke. Kora pénzügyminisztere. Mielőtt befejezném e nagyívű életpálya vázlatát (tartalmas életrajz, novella, regény nem őrzi emlékét) megpróbálom összegezni karakterét.

 

Pártfogója Mária Terézia a hétéves háború következtében kiürült bécsi kamarai pénztárt a magyar kamarai pénztár kiürítésével akarta némileg feltölteni. Királyi rendelettel a magyar kamarát a bécsi kamara alá helyezte. Történetesen Grassalkovich Antal volt akkor a magyar kamara elnöke, aki e magyarellenes hírt a gödöllői kastélyában kapta kézhez. Az olvasó figyelmébe ajánlom a Századok 1923-24. évi kötetét. Ebben Herczog József ismerteti Grassalkovich felháborodását (a Horváth fia a nagy királynőnek miként mond ellent egy terjedelmes írásban). Fejtegetésein végig vonul a kincstár hitelének hangsúlyozása, a magyar kamara önállóságának biztosítására adott királyi szó szentsége. Grassalkovich vázolta azokat a nagy gazdasági eredményeket, amelyeket a magyar kamara – az ő elnöksége alatt – elért és sejtette, hogy a magyar kamara további önállósága esetén eredményes szervezet marad. A királynő szellemiségének dicséretére méltatlannak érzem e szituációt, amikor egy híres ügyészre emlékeztetek. A lényeg Mária Terézia meghagyta a magyar kamara önállóságát.

 

Hogy Grassalkovich magyar érzelmű volt, a fentiekből is kitetszik. De ugyanezt tanúsítják a következők. Az 1700-as években (akkor még) mély hatást gyakorolt a nemzeti gondolkodásra, az együvé tartozásra a szent jobb. Mária Terézia a történelem viharai folytán Raguzába került szent jobbot Bécsbe hozatta és bécsi kiállítási tárggyá tette. Grassalkovich ezt helytelenítette. Szent István jobbjának itthon a helye. Rávette – láttuk milyen kisugárzó ember volt – Mária Teréziát arra, hogy Magyarországra hozzák az ereklyét. Ez 1771-ben Grassalkovich Antal és Hadik András vezetésével megtörtént. A 75 éves Grassalkovich még az év decemberében meghalt. Utolsó nagy tette a mai napig megszemlélhető. Sokat ért el – és mindent a maga idejében -. Sokat ért el ahhoz, hogy ma már hihető legyen az a lexikoni adat is, hogy unokája – az első nemzeti színháznak és a nemzeti múzeumnak telket adományozó III. Grassalkovich Antal – Mária Teréziának még megmutatta a gödöllői kastélyban őrzött három cserépedényt, amiben kisdiák korában a szegény sorsú I. Grassalkovich Antal a ferences rendi szerzetesektől hazavitte a napi betevőjét.

 

Vagyona szétfoszlott. Jogi művét senki sem olvassa. Panegyricus Divo Ladislao Hungariae regi coram antiquissima ac celeberrima universitate Viennensi dictus dum in metropolitana D. Stephani protomartyris basilica inclyta natio hungarica ejusdem tutelaris sui anniversariam solenni ritu celebraret. 1758. (Szent Lászlónak, Magyarország királyának szóló dicső éneke az ősi és híres bécsi egyetemen, a Szent István mártírról elnevezett székesegyházban a nemes magyar nemzethez tartozó tanítványok által az évfordulón tartott ünnepi szertartáshoz.)

 

Emlékezni sem szoktunk rá, a hajdani ügyészre. Mégis mi mutatható fel ma belőle. Szerénységem a rátermettségét érzi bámulatosnak.

 

 

(Megjelent az Ügyészek Lapja 1996/4. számban.)

 

 


1 II. Károly 1715. évi decrétuma 10. cikkelye

2 Magyar Jogi Lexikon 1904. V. kötet 598-599. oldal

3 Emlékkönyv Grosschmid Béni Jogtanár működésének harmincadik évfordulójára, Budapest

4 1912. Králik Dani: A királyi kincstár képviselője a perben. 241-251. oldalak

5 III. Károly 1723. évi decrétuma 2. cikkelye 1-10. §-a

 

Jegyzetek:

Hóman Bálint – Szekfű Gyula: Magyar Történet IV. kötet

Budapest, 1943. év 417-574., és 611., 621. oldalak

Szinyei József: Magyar Írók Életes és Munkái III. kötet. 1894. év. 1419-1420. oldalak

Révai Nagy Lexikon Budapest, 1916. év 14. kötet 406. oldal

Révai Nagy Lexikon Budapest, 1913. év VIII. kötet 772. oldal

Magyar Életrajz Lexikon I. kötet 1981. és 618. oldal

Új Magyar Lexikon 3. kötet 1960. év 107. oldal