A Magyar Köztársaság Ügyészsége honlapján közzétette a legfrissebb, aktuális statisztikai adatai.»

Az Ügyészek Országos Egyesületének

ALAPSZABÁLYA

 

 

A Magyar Köztársaság ügyészei az ügyészi szervezet jövőjéért érzett felelősségüktől vezérelve, az önkéntességen és a legszélesebb körű demokratizmuson alapuló egyesület létrehozását határozták el, mely – alapítóik szándéka szerint – őrködik azon, hogy a Magyar Köztársaság ügyészsége politikai befolyástól mentesen végezze munkáját, tevékenységét csak és kizárólag az Alkotmány és a jogszabályok határozzák meg.

 

1. §

 

Általános rendelkezések

 

/1/ Az Ügyészek Országos Egyesülete (továbbiakban: egyesület) az ügyészi testület szakmai érdekvédelmét, tagjai munkavállalói érdekképviseletét ellátó, szociális, kulturális, tudományos-oktatási és sport igényei érvényesülését saját anyagi eszközeivel is elősegítő társadalmi szervezet.

 

/2/ Az Ügyészek Országos Egyesülete jogi személy.

 

/3/ Az Ügyészek Országos Egyesületének tagozatai jogi személyként működhetnek. Ehhez a tagozat közgyűlésének, valamint az egyesület küldöttgyűlésének döntése szükséges.

 

 

Az egyesület   - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tagozata

                        - Vas megyei Tagozata

                        - Veszprém megyei Tagozata

                                                                                                                                   

jogi személyek.

 

/4/ Az egyesület székhelye:

     Budapest V., Markó u. 27.

 

 

                                                                        2. §        

 

Az egyesület célja, feladatai

 

/1/ Az egyesület célja, hogy az ügyészi testület és az egyesület tagjainak érdekvédelme és képviselete keretében:

 

a.) a hivatalvezetéssel együttműködve képviselje a tagság kollektív és egyéni anyagi, egzisztenciális, szakmai érdekeinek védelmét az ügyészi szervezeten belül,

 

b.) képviselje az ügyészek testületi érdekeit más társadalmi vagy állami szervek előtt,

 

c.) vizsgálja meg az ügyészi szervezetet, vagy annak tagjait ért támadásokat és foglaljon állást azokkal kapcsolatban,

 

d.) őrködjék az ügyész szervezet etikai tisztaságán,

 

e.) óvja és erősítse az ügyészi autonómia alkotmányos garanciáit.

 

/2/ Az egyesület céljának elérése érdekében együttműködik az érdekképviselet, érdekérvényesítés ügyészségi szervezeteivel és más társadalmi szervezetekkel.

 

/3/ Az egyesület tagjai szakmai, tudományos, oktatási, szociális, kulturális és sportigényei érvényesülésének elősegítése érdekében:

 

a.) pénzeszközeiből e célokra támogatást nyújt,

 

b.) közreműködik tagjainak képzésében, továbbképzésében, segítséget nyújt az önképzéshez,

 

c.) támogatja az egyesület tagjainak tudományos tevékenységét, tudományos pályázatot hirdet meg,

 

d.) szervezi és ösztönzi tagjainak művészeti, kulturális tevékenységét, megteremti az ilyen igények kielégítésének szervezeti formáit,

 

e.) tagjai egészségének megőrzése, az egészséges életmód kialakítása végett keresi a sportolási lehetőségeket, ilyen rendezvényeket szervez, illetve támogat,

 

f.) nemzetközi kapcsolatokat létesít és tart fenn,

 

g.) díjakat, elismeréseket alapít és adományoz.

 

/4/Az egyesület tevékenységével elősegíti, hogy az ügyészséget érintő jogi szabályozás teremtse meg a testületi érdekvédelemnek az ügyészi szervezeten belüli szervezeti kereteit. Szorgalmazza az ügyészi szervezet korszerűsítését, a feladatokhoz orientált szervezeti struktúra kialakítását.

 

Ennek érdekében az egyesület:

 

a.) kifejezi testületi véleményét az ügyészi szervezetet érintő jogszabályok tervezeteiről,

 

b.) javaslatokat dolgoz ki az ügyészi szervezet és az ügyészi tevékenység jogi szabályozására.

 

3. §

 

Tagsági viszony; a tagok jogai és kötelezettségei

 

/1/ Az egyesület tagja lehet minden

     a)ügyész;

     b)ügyészségi titkár;

     c)ügyészségi fogalmazó;

     d)egyetemi jogi végzettséggel rendelkező

                      da) ügyészségi nyomozó, valamint

                      db) kutató (az Országos Kriminológiai Intézet tudományos

                            segédmunkatársa, munkatársa, főmunkatársa, illetve tanácsadója)

     e) az a) és d) pontban megjelölt személy nyugdíjasként, ha megfelel az 1994. évi

         LXXX. törvény 36. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek („egyéb” kereső

         foglalkozás tilalma)

         (a továbbiakban együtt: ügyészek).

 

/2/ A tagsági jogviszony belépési nyilatkozat alapján történő tagozati tagnyilvántartásba való felvétellel jön létre.

 

/3/ Az egyesület tagja havi 1.000 Ft tagdíjat fizet. Az ügyészségi titkár, az ügyészségi

     fogalmazó, a segédmunkatárs és a nyugdíjas tag tagdíja havi 500 Ft.

 

/4/ A tagozat a nyugdíjas tagot a tagdíjfizetési kötelezettség alól mentesítheti.

 

/5/ A tartósan – legalább három hónapon keresztül – távollévő tag a tagdíjfizetési kötelezettségét a távollét időtartamára szüneteltetheti.

 

/6/ Az egyesületi tagság megszűnik:

     a) kilépéssel,

     b) törléssel,

     c) kizárással,

     d) az ügyészségi szolgálati viszony megszűnésével, kivéve a nyugdíjazást,

     e) a tag halálával.

 

/7/ Az illetékes tagozat azt a tagot, aki tagdíjfizetési kötelezettségének önhibájából 6 hónapig nem tesz eleget, az egyesület tagjai közül - előzetes felhívásban közölt időpont eredménytelen elteltét követően - a következő hónap első napjától törli.

 

/8/ A tag akkor zárható ki, ha magatartása hivatásához, egyesületi tagsági jogviszonyához méltatlan.

 

/9/ A tag kizárásáról az illetékes tagozat taggyűlése dönt. Döntése ellen halasztó hatályú kérelem terjeszthető elő a Küldöttgyűléshez.

 

4. §

 

/1/ Az egyesület tagjának joga, hogy:

 

a.) részt vegyen a szervezet munkájában, rendezvényein, pályázatain,

 

b.) szavazati jogának gyakorlásával közreműködjön a döntéshozatalban,

 

c.) választhat és választható az egyesület önkormányzati szerveibe és az alapszabályban meghatározott egyéb testületeibe,    

 

d) bármilyen – az egyesület működési körébe tartozó – ügyben előterjesztést, javaslatot tegyen az egyesület bármely szervéhez, illetve az egyesület bármely szervétől felvilágosítást kérjen,

 

e) az egyesület érdekvédelmi eljárását kérje,

 

f.) az egyesület tudományos, oktatási, szociális, kulturális és sporttámogatását igényelje, az egyesület ilyen tevékenységében cselekvően részt vegyen,

 

g.) az egyesület bármely szervének törvénysértő határozatát - a tudomására jutástól számított 30 napon belül - a bíróság előtt megtámadja.

 

A tagsági jogok személyesen vagy meghatalmazott képviselő útján gyakorolhatók. Meghatalmazott csak egyesületi tag lehet és csak egy tag nevében járhat el.

Az országos és a tagozati ügyintéző és képviseleti szervek ülésein a képviselet kizárt.

 

/2/ A tag kötelezettsége, hogy:

 

a.) részt vegyen az egyesület szerveinek tevékenységében, választott tisztségét legjobb tudása szerint betöltse, segítse elő az egyesületi célok megvalósulását és ennek érdekében tagtársaival működjön együtt,

 

b.) tagdíjfizetési kötelezettségének tegyen eleget,

 

c.) tanúsítson hivatásához, egyesületi tagságához méltó, etikus magatartást.

 

5. §

 

Az egyesület szervezeti felépítése

 

Az egyesület önkormányzati szervezete a következő:

 

- küldöttgyűlés,

- választmány,

- elnökség,

- bizottságok,

- a szervezeti egységenkénti tagozatok,

- a tagozatok ügyvezető testülete.

 

6. §

 

Küldöttgyűlés

 

/1/ A küldöttgyűlés az egyesület legfelsőbb önkormányzati szerve.

 

/2/ A küldöttgyűlés tagjai  az elnökség tagjai és a tagozatok által 3 évre választott küldöttek.

 

/3/ A tagozatok minden 15 tag után egy küldöttet választanak. Ha a tagok száma a 15-nek nem egész számú többszöröse, egy további küldött válaszható, ha a töredékszám a 10-et eléri. Amelyik tagozat létszáma a 10 főt nem éri el, az a tagozat egy fő választott küldöttel képviselteti magát a küldöttgyűlésben.

 

/4/ A küldött megbízatása megszűnik:

 

- a küldött tagsági viszonyának megszűnésével,

- lemondással,

- a megbízatás lejártával.

 

/5/ A küldött visszahívására akkor kerülhet sor, ha a küldött:

 

- a küldöttgyűlés munkájában két éven át önhibájából nem vesz részt,

  

 

7. §

 

/1/ A küldöttgyűlés hatáskörébe tartozik:

 

a.) az alapszabály és egyéb belső szabályzatok elfogadása és módosítása,

 

b.) az egyesület elnökségének, az országos bizottságok tagjainak, valamint az Ügyészek Lapja Szerkesztő Bizottsága elnökének és főszerkesztőjének megválasztása és visszahívása,

 

c.) a tagozatok által választott küldöttek és a választmányi tagok visszahívásának kezdeményezése az illetékes tagozatnál,

 

d) a tagozat taggyűlésének a tag kizárásáról rendelkező határozata ellen előterjesztett halasztó hatályú jogorvoslati kérelem elbírálása,

 

e.) az éves program és a hozzá tartozó költségvetés megállapítása és a végrehajtásáról szóló jelentés, valamint az elnökség választmánnyal egyeztetett éves jelentésének és a Felügyelő Bizottság éves jelentésének elfogadása,

 

f.) díjak, elismerések alapítása és adományozása,

 

g.) más társadalmi szervezetekkel egyesülés, vagy az egyesület feloszlásának kimondása,

 

h.) mindaz, amit az alapszabály egyéb rendelkezései a küldöttgyűlés hatáskörébe utalnak, illetve amit a választmány,az elnökség, valamint a bizottságok elnökei e testület elé terjesztenek.

 

/2/ A küldöttgyűlés szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal ülésezik.

A küldöttgyűlés rendkívüli  ülést  köteles tartani, ha:

- azt a  bíróság elrendeli,

- tagjainak   10 %-a,

-  illetve  a  választmány  vagy   elnökség   az  ok  és  cél  megjelölésével

   kezdeményezi.

 

A küldöttgyűlés ülései nyilvánosak.

 

A küldöttgyűlést az elnök hívja össze. A névre szóló meghívókat elektronikus úton is el lehet juttatni a küldöttekhez (és az egyéb meghívottakhoz) azzal, hogy azt a küldöttgyűlést megelőzően legalább 15  nappal korábban a küldött megkapja.

A meghívónak tartalmaznia kell az ülés helyét, idejét, a tárgyalni kívánt napirendi pontokat (azok előadójának megnevezésével), valamint határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés időpontját és azt a figyelemfelhívást, hogy a határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés az eredeti napirendi pontok kérdésében a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

 

/3/ A küldöttgyűlés akkor határozatképes, ha ülésén tagjainak legalább kétharmada jelen van.

 

Ha a küldöttgyűlést határozatképtelenség miatt meg kell ismételni, a 30 napon belüli időpontra azonos napirendi pontokkal összehívott küldöttgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes, ha erre az eredeti meghívóban utaltak.

 

/4/ A küldöttgyűlés határozatait általában egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza.

 

/ 5/ Titkos szavazással, de egyszerű szótöbbséggel történik:

 

- az elnökség

- a bizottságok tagjainak

- az Ügyészek Lapja Szerkesztő Bizottsága elnökének és a lap főszerkesztőjének meg-választása, valamint visszahívása.

 

/6/ Üléseinek rendjét az alapszabály keretei között szervezeti és működési szabályzatában maga a küldöttgyűléshatározza meg.

 

8. §

 

Választmány

 

/1/ A választmány az egyesület döntéselőkészítő, elvi irányító és javaslattevő szerve.

 

/2/ A választmány munkájában minden tagozatnak egy választott tagja vesz részt (választmányi tag), akit a tagozat 3 évre választ.

 

Az elnökség tagjai a választmánynak hivatalból – szavazati joggal rendelkező – tagjai.

A választmány ülésére állandó meghívottak: az Ügyészek Lapja Szerkesztő Bizottságának elnöke és főszerkesztője, valamint a bizottságok tagjai, akik a választmányi ülésen tanácskozási, véleményezési és javaslattételi joggal rendelkeznek.

 

A választmány elnöke az egyesület elnöke.

 

/3/ A választmányi tagsági viszony megszűnik:

 

- az egyesületi tagsági viszony megszűnésével,

- lemondással,

- a küldöttgyűlés által megválasztott tisztségviselőknek a küldöttgyűlés által történő visszahívásával,

- a megbízatás lejártával.

 

/4/ Visszahívásnak akkor van helye, ha a választmányi tag:

- a választmány munkájában egy éven át önhibájából nem vesz részt,  vagy

- hivatásához és egyesületi taghoz méltatlan magatartást tanúsít.

 

/5 A választmány:

 

a.) megtárgyalja és véleményezi a küldöttgyűlés elé terjesztés előtt az elnökség által az egyesület éves tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló beszámolót és a költségvetés tervezetét,

 

b.) javaslatot tesz az érdekképviseleti teendők és az aktuális feladatok megtárgyalására,

 

c.) állást foglal az alapszabály és az egyesület belső szabályzatai módosítása kérdésében,

 

d.) javaslatot tesz a küldöttgyűlés hatáskörébe tartozó tárgykörökben való döntések meghozatalára,

 

e.) célfeladat ellátására munkacsoportokat hoz létre és működtet,

 

f.) javaslatot tesz az Egyesületi Alap terhére alapítvány létesítéséről, pályázat kiírásáról, díj kitűzéséről,

 

g.) javaslatot tesz az Ügyészek Lapja Szerkesztő Bizottsága elnökének és  főszerkesztőjének a személyére.

 

/6/ A választmány szükség szerint, de legalább évente két alkalommal ülésezik. Az ülést az elnök hívja össze a 7. § /2/ bekezdésében meghatározott szabályok szerint.

 

/7/ A választmány akkor határozatképes, ha ülésein tagjainak több mint fele jelen van.

 

/8/ A választmány határozatait általában nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Minősített – a jelenlévők kétharmadának – többségi szavazata szükséges a más társadalmi szervezettel való egyesülési vagy a feloszlási  javaslathoz.

 

/9/ A választmány összehívásának és működésének részletes szabályait az alapszabály keretén belül ügyrendjében maga állapíthatja meg.

 

 

9. §

 

Elnökség

 

/1/ Az egyesület ügyintéző és képviseleti szerve a küldöttgyűlés által 3 évre megválasztott 10 fős elnökség, amelynek tagjai:

 

- elnök,

- három alelnök,

- szervező titkár,

- gazdasági titkár és

- négy ügyvivő.

 

Az elnökség tagjainak megbízatása megszűnik:

- a megbízás lejártával,

- lemondással,

- az elnökségi tag egyesületi tagsági viszonyának megszűnésével.

 

/2/ Az elnökség feladata a küldöttgyűlések közötti időszakban a küldöttgyűlés és a választmány határozatainak megfelelően az egyesület működésének irányítása, a folyamatos ügyintézés és a képviselet biztosítása.

Feladata ellátása során kapcsolatot tart az ügyészség hivatalvezetésével és az országos szervekkel, valamint nemzetközi szervezetekkel.

 

/3/ Az elnökség üléseit – évente legalább két alkalommal – az elnök hívja össze – a határozatképtelenségre utalás kivételével – a 7. § /2/ bekezdésében meghatározott szabályok szerint.

 

/4/ Az elnökség ülése határozatképes, ha azon az elnök vagy valamelyik alelnök és további 5 fő jelen van. Határozatait az elnökség nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a levezető elnök szavazata dönt.

A levezető elnököt az elnökségi ülés megkezdésekor az elnökség egyszerű szótöbbséggel választja meg.

 

 

10. §

 

Az egyesület elnöke

 

a.) ellátja az egyesület általános képviseletét, képviseleti jogát esetenként vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve az elnökség tagjaira átruházhatja,

 

b.) irányítja és koordinálja a tisztségviselők tevékenységét,

 

c.) összehívja a küldöttgyűlést és a választmányt,

 

d.) kapcsolatot tart az Etikai Bizottsággal, segítséget nyújt feladatai ellátásához,

 

e.) koordinálja az ügyészséget, az ügyészi munkát érintő jogszabályok, utasítások tervezeteinek észrevételezését,

 

f.) munkáltatói jogkört gyakorol az egyesület alkalmazottai felett,

 

g.) utalványozási jog illeti meg az egyesület pénzügyeiben.

 

 

11. §

 

Az ügyvezető alelnök

 

 

a.) Ellátja mindazokat a feladatokat, amelyek ellátásával az elnök megbízza,

 

b.) szervezi az egyesület vállalkozói tevékenységét, e körben a gazdasági titkár ellen-jegyzésével szerződést köt,

 

c.) felügyeli az egyesület lapkiadásával kapcsolatos feladatok ellátását.

 

 

12. §

 

Nemzetközi kapcsolatok alelnöke

 

a.) kapcsolatot tart az Ügyészek Nemzetközi Egyesületével és ott képviseli az egyesületet,

 

b.) szervezi és koordinálja a nemzetközi kapcsolatokból adódó feladatok végrehajtását.

 

13. §

 

Belső kapcsolatok alelnöke

 

a.) a szervező titkárral együtt szervezi az egyesület belső életét,

 

b.) folyamatosan tartja a kapcsolatot a tagozatokkal,

 

c.) kezeli a tagozati alapot és az ügyvivők bevonásával dönt annak felhasználásáról.

 

 

14. §

 

A szervezőtitkár

 

Feladata az egyesület adminisztrációjának megszervezése, kialakítása.

 

Ennek keretében:

 

a.) gondoskodik a tagnyilvántartás és egyéb nyilvántartások folyamatos és naprakész vezetéséről,

 

b.) szervezi az egyesület testületi üléseivel kapcsolatos feladatokat, és gondoskodik azok dokumentálásáról,

 

c.) irányítja az egyesület alkalmazottait.

 

 

15. §

 

Az egyesület gazdasági titkára

 

a.) irányítja az egyesület pénzgazdálkodását,

 

b.) megköti, illetőleg ellenjegyzi a pénzügyi kötelezettségvállalással kapcsolatos szerződé-seket, utalványozási jogkört gyakorol,

 

c.) kidolgozza a pénzgazdálkodással kapcsolatos belső szabályzatok tervezetét,

 

d.) véleményezi a pénzgazdálkodásra kiható előterjesztések tervezeteit.

 

16. §

 

Ügyvivők

 

/1/ Az egyesület tudományos, oktatási, szociális, kulturális és sport célkitűzéseinek megvalósítására, szervezésére és koordinálására a küldöttgyűlés 3 évre titkos szavazással és egyszerű szótöbbséggel az egyesület elnökségébe:

 

a.) oktatási és tudományos ügyvivőt,

b.) szociális ügyvivőt,

c.) kulturális ügyvivőt,

d.) sport ügyvivőt választ.

 

/2/ Az ügyvivők - a feladat jellegétől függően – és a testületi munkában való részvételen túlmenően a tagozatok (vagy egy-egy meghatározott tagozat) bevonásával, illetve az egyesület tagja (tagjai) felkérésével látják el feladataikat, szükség esetén az adott feladatra munkacsoportot hozhatnak létre.

 

/3/ Feladataik ellátása során az ügyvivők együttműködnek az egyesület bizottságaival.

 

 

17. §

 

 

/1/ A szociális tevékenységből az ügyvivő feladatai körébe tartozik különösen:

 

a.) az ügyészek élet- és munkakörülményei, anyagi megbecsülése alakulásának figyelemmel kísérése, az e körben keletkezett javaslatok, jogszabály-tervezetek, utasítás-tervezetek véleményezése és szükség szerint a küldöttgyűlésnek, a választmánynak és az elnökségnek ajánlások tétele,

 

b.) az éves költségvetésből, valamint a tagozati alapból a szociális célokra fordítható összeg nagyságára és felhasználása elveire javaslattétel,

 

c.) az egyesület nehéz anyagi helyzetbe jutott tagjainak (családtagjainak) a tagozati alapból konkrét anyagi segítségnyújtásra javaslattétel,

 

d.) állásfoglalás, illetve javaslattétel mindazon szociális kérdésben, amelyre az egyesület önkormányzati szervei, illetve tagjai felkérik.

 

 

 

18. §

 

 

/1/ Az egyesület kulturális feladatai körében az ügyvivő:

 

a.) lehetőséget teremt az egyesület tagjai irodalmi, képzőművészeti és egyéb művészeti tevékenységének megismerésére,

 

b.) támogatja a szabadidő kultúrált eltöltésére irányuló kezdeményezéseket,

 

c.) felkutatja és megismerteti az egyesület tagjai és családjuk üdülési lehetőségeit, ennek érdekében az Ügyészek Nemzetközi Egyesülete társországai ügyészi szervezeteitől információkat szerez a külföldi üdülés lehetőségeiről is,

 

d.) kulturális rendezvényeket rendez, szervez és támogat,

 

e.) javaslatot tesz az éves költségvetésből, valamint a tagozati alapból a kulturális célokra fordítható összeg nagyságára és a felhasználás elveire.

 

 

19. §

 

/1/ Az egyesület sporttevékenysége során az ügyvivő:

 

a.) támogatja és szervezi a nemzetközisporttalálkozókat,

 

b.) a regionális sporttalálkozók hagyományait megőrizve azokat továbbfejleszti, felkérésre részt vesz az Országos Ügyészségi Sporttalálkozó megszervezésében,

 

c.) a tagozatok kezdeményezéseit támogatja, és más tagozatokkal megismerteti,

 

d.) versenyek szervezésével lehetőséget teremt az egyesület tagjainak, családtagjainak sportolására,

 

e.) javaslatot tesz az éves költségvetésből, valamint a tagozati alapból a sportcélokra fordítható összeg nagyságára és a felhasználás elveire,

 

20. §

 

/1/ Az oktatási és tudományos tevékenység körében az ügyvivő:

 

a.) javaslatot dolgoz ki a szakmai képzés - kiemelt figyelemmel a fogalmazóképzésre - önképzés, továbbképzés tartalmára, véleményezi az e körben keletkezett hivatali terveket és tervezeteket,

 

b.) javaslatokat tesz és közreműködik a szakmai képzés és továbbképzés eszközeinek és formáinak kialakítására,

 

c.) belföldi és külföldi tanulmányutak, tanfolyamok, továbbképzések szervezésére és a mások által szervezett ilyen lehetőségek igénybevételére javaslatokat dolgoz ki, valamint véleményezi az e körben meghirdetett pályázatokat,

 

d.) kialakítja az egyetemekkel való kapcsolattartás fórumrendszerét és tartalmi kérdéseit,

 

e.) ösztönzi az ügyészek tudományos tevékenységét tudományos pályázatok kiírásának kezdeményezésével, szakcikkek, szakkönyvek megírására felkéréssel,

 

f.) közreműködik tudományos konferenciák, tanácskozások szervezésében,

 

g.) javaslatot tesz más szervek által szervezett tudományos tanácskozásokon való részvételre, illetve közreműködik ezek anyagi támogatásában,

 

h.) javaslatot tesz az éves költségvetésből, valamint a tagozati alapból a tanfolyamokon, továbbképzéseken és egyéb oktatásokon való részvételre, illetőleg a tudományos célokra fordítható összeg nagyságára és a felhasználás elveire,

 

i.) a hivatalvezetéssel együttműködve – felkérés esetén – közreműködik a fogalmazók, titkárok, vagy fiatal ügyészek részére szervezett perbeszéd, illetve jogesetmegoldó verseny lebonyolításában, koordinálja az egyesület által szervezett ilyen versenyeket.

 

 

21. §

 

Az egyesület bizottságai

 

 

/1/ Az egyesület keretében a következő bizottságok működnek:

 

a.) Etikai Bizottság

b.) Felügyelő Bizottság

c.) Nemzetközi Bizottság

 

/2/ A bizottságok 5 tagúak. A bizottságok tagjait a küldöttgyűlés választja 3 évre titkos szavazással, egyszerű szótöbbséggel.

 

A bizottságok évente legalább egy ülést tartanak. A bizottsági ülés határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van. Határozatukat a bizottságok egyszerű szótöbbséggel és nyílt szavazással hozzák.

 

A bizottságok elnöküket és titkárukat maguk választják meg 3 évi időtartamra. A bizottságok működésük részletes szabályait az alapszabály keretei között maguk állapítják meg.

 

/3/ A bizottsági tagság megszűnik:

 

a.) az egyesületi tagsági viszony megszűnésével,

b.) lemondással,

c.) visszahívással,

d.) a megbízatás lejártával.

 

/4/ Visszahívásnak akkor van helye, ha a bizottság tagja:

 

a.) a bizottság munkájában legalább egy éven át önhibájából nem vesz részt,

 

b.) ügyészhez és egyesületi taghoz méltatlan magatartást tanúsít.

 

/5/ Visszahívás esetén az Etikai Bizottság állásfoglalását kell kérni és a tag tagozatának véleményét be kell szerezni.

 

22. §

 

 

/1/ Az Etikai Bizottság közreműködik abban, hogy az egyesület tagjainak magatartása feleljen meg az ügyészi etika követelményének.

 

Az érintett ügyész felkérése esetén közreműködik az ügyészt ért bírálatok megalapozottságának kivizsgálásában és ebben a körben megteszi mindazokat az érdekvédelmi intézkedéseket, amelyek nem tartoznak az egyesület más önkormányzati szervének hatáskörébe.

 

 

/2/ Az Etikai Bizottság az /1/ bekezdésben meghatározott feladatok ellátása során:

 

a.) állásfoglalást alakít ki és tesz közzé az ügyészi hivatást érintő általános etikai kérdésekben,

 

b.) megvizsgálja tagjai etikátlan magatartására vonatkozó bejelentéseket, tagjainak az egyesületi tagsággal össze nem férő magatartását, és ennek alapján indokolt esetben kezdeményezi az egyesületből kizárást, vagy a felelősségre vonás más módját,

 

c.) az egyesület más önkormányzati szervének a fellépését kezdeményezi, ha a tagokat ért alaptalan támadásokkal szemben ez szükséges.

 

d.) a tagozatok javaslatai alapján a küldöttgyűlés elé terjeszti a Finkey Ferenc díjra javasoltak névsorát.

 

/3/ Az Etikai Bizottság tevékenységét az ügyrendjében meghatározottak szerint fejti ki.

 

/4/ Az Etikai Bizottság tevékenységének alapdokumentuma az Ügyészek Országos Egyesületének Etikai Kódexe, illetőleg a Nemzetközi Ügyészi Egyesület Etikai Kódexe (IAP STANDARDS).

 

 

23. §

 

/1/ A Felügyelő Bizottság folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy az egyesületnek és tisztségviselőinek tevékenysége megfelel-e az alapszabály és a jogszabályok rendelkezéseinek.

 

/2/ A Felügyelő Bizottság ellenőrzi az alapszabály megtartását, az egyesület gazdálkodását és költségvetésének végrehajtását. Megállapításairól évente írásos jelentést tesz az elnökségnek, a választmánynak és a küldöttgyűlésnek.

 

/3/ A Felügyelő Bizottság tevékenységét az ügyrendjében meghatározottak szerint fejti ki.

 

 

24. §

 

/1/ A Nemzetközi Bizottság közreműködik az egyesület nemzetközi kapcsolatainak kialakításában és fejlesztésében, az e területen jelentkező problémák feltárásában és megoldásában.

 

/2/ A Nemzetközi Bizottság az /1/ bekezdésben meghatározott feladatai ellátása során:

 

a.) ellátja az egyesület nemzetközi egyesületi tagságával kapcsolatos feladatokat,

 

b.) megvizsgálja a nemzetközi kapcsolatok kialakítására irányuló kezdeményezéseket és ilyen kérdésben maga is kezdeményezően lép fel,

 

c.) javaslatot tesz az egyesület döntésre hivatott szerveinek és tisztségviselőinek a nemzetközi kapcsolatok létesítésére és fenntartására vonatkozó döntésekre,

 

d.) szükség esetén segítséget nyújt az ügyvivőknek és a tisztségviselőknek.

 

/3/ Nemzetközi vonatkozású döntéseknél a Nemzetközi Bizottság véleményét figyelembe kell venni.

 

/4/ A nemzetközi kapcsolatok fenntartásához szükséges pénzügyi fedezetet az éves költségvetésben tervezni kell. Ennek felhasználásához a Nemzetközi Bizottság javaslatát, illetve véleményét figyelembe kell venni.

 

/5/ A Nemzetközi Bizottság tevékenységét az ügyrendjében meghatározottak szerint fejti ki.

 

25. §

 

Az egyesület tagozatai

 

/1/ Az egyesület tagozatai működhetnek:

 

- megyei (fővárosi) főügyészségeken,

- katonai ügyészségeken,

- a fellebbviteli főügyészségeken, a katonai fellebbviteli ügyészségeken,

- az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetben,

- a Katonai Főügyészségen,

- a Legfőbb Ügyészségen.

 

A tagozatok általában az adott szervezet egységében szolgálatot teljesítő egyesületi tagokból állnak. A katonai ügyészségek és a fellebbviteli főügyészségek ügyészei a székhelyük szerinti tagozatba is beléphetnek.

 

/2/ A tagozatok az adott szervezeti egységeknek megfelelő döntési szinten látják el az egyesület általános céljaiból következő feladatokat azzal a kivétellel, hogy a Legfőbb Ügyészségen működő tagozat országos szintű egyesületi jogokat nem gyakorolhat. Az egyesületi tagok Katonai Főügyészségi tagozata az egyesületi feladatokat a katonai ügyészségek sajátos helyzetét figyelembe véve csupán az ott dolgozó ügyészek tekintetében látja el.

 

/3/ A tagozat legfelsőbb szerve a taggyűlés, amely a tagok összességéből áll.

 

/4/ a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:

           

a)       a tagozat SZMSZ-ének megállapítása, módosítása;

b)       az ügyvezető testület tagjainak, valamint a küldöttgyűlés küldötteinek megválasztása és visszahívása;  

c)       az éves program és költségvetés meghatározása;

d)       az ügyvezető testület évi beszámolójának elfogadása;

e)       dönt a tag kizárásáról.

A kizárásról szóló döntés előkészítése a tagozat ügyvezető testületének feladata. Ennek során az érintett tagot személyesen meg kell hallgatni és biztosítani kell, hogy védekezését előadhassa.

 

/5/ A taggyűlés összehívására, határozatképességére és határozathozatala módjára a küldöttgyűlésre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy személyi kérdésekben a tagozat szervezeti és működési szabályzata az alapszabálytól eltérő szabályokat is megállapíthat.

 

/6/ A tagozat ügyeit folyamatosan intéző operatív szerv a 3 tagú ügyvezető testület, amelynek vezetője a tagozatvezető. A tagozatvezető – az adott tagozat döntésétől függően – lehet egyben a tagozat választmányi tagja vagy küldöttje is.  

Az ügyvezető testület szükség szerint, de legalább évente egyszer ülésezik.

A testület akkor határozatképes, ha minden tagja jelen van. Határozatait nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza.

 

/7/ A tagozat – saját döntése alapján – működésének részletes szabályait szervezeti és működési szabályzatában maga határozza meg.

 

 

26. §

 

Az egyesület tisztségviselői

 

Az egyesület tisztségviselői a küldöttgyűlés által valamilyen nevesített tisztségre megválasztott egyesületi tagok.  (7. § /1/ bekezdés b) pont).

Nem lehet az egyesület elnökségének tagja, (9.§(1) bekezdés), valamint megyei tagozatvezető a legfőbb ügyész, a legfőbb ügyész helyettesei, a fellebbviteli főügyészek, a főügyészek és helyetteseik.

Nem választható a Felügyelő Bizottság tagjának az elnökség tagja, valamint az említett személyek közeli hozzátartozója és élettársa.

 

 

27. §

 

Az egyesület gazdálkodása

 

/1/ Az egyesület működési kiadásait a tagdíjakból, gazdasági tevékenységéből, tagjai vagy mások önkéntes adományaiból fedezi. Ez utóbbiaktól azonban csak akkor fogadható el adomány, ha az - az Etikai Bizottság véleménye szerint - nem sérti az egyesület önállóságát, nem befolyásolja függetlenségét.

 

A tagdíjbevétel 60 %-a országos célokat, 40 %-a tagozati célokat szolgál.

 

/2/ Az egyesület a 2. §-ban meghatározott célok anyagi forrásainak biztosítása érdekében bevételeiből egyesületi alapokat képezhet.

 

/3/ Az egyesület céljainak megvalósítása érdekében tagozati alapot létesít és a tagozatok céljainak megvalósításához abból támogatást nyújt.

 

/4/ Az alapok összegét az éves költségvetésben kell meghatározni, felhasználásának főbb elveit pedig a küldöttgyűlés által jóváhagyott szabályzat tartalmazza.

 

/5/ Az egyesület gazdasági tevékenységet másodlagosan csak az alapszabályban meghatározott céljai elérése érdekében végez.

 

/6/ Az egyesület gazdasági tevékenysége körében – az ügyészségi törvény rendelkezéseivel összhangban – :

 

- szakmai konferenciákat, kiállításokat, tanfolyamokat, tudományos tanácskozásokat szervez,

- szakmai kiadványokat állít elő, ad ki és terjeszt.

 

/7/ Az egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok – a tagdíj megfizetésén túl – az egyesület tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

 

 

 

28. §

 

/1/ A küldöttgyűlés Finkey Ferenc Díjat adományozhat az egyesület érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért.

 

/2/ A díj adományozására az egyesület bármely tagozata és tagja tehet javaslatot. A javaslattétel határideje a tárgyév első küldöttgyűlésének időpontja, de legfeljebb május 30.napja. A javaslatokat az Etikai Bizottság elnökéhez kell megtenni. A javaslatokat - az év első küldöttgyűlésén – az Etikai Bizottság elnöke terjeszti a küldöttgyűlés elé.

 

/3/ A díjból évente legfeljebb 3 darab, 2000-ben legfeljebb 5 darab adományozható. Átadására a küldöttgyűlés döntése szerint az év második küldöttgyűlésén vagy ünnepélyes, illetőleg tudományos egyesületi eseményhez kapcsolódóan van lehetőség.

 

/4/ Az elismeréssel képzőművészeti kivitelezésű emlékérem és az adományozást igazoló okirat jár.

 

/5/ Az emlékérem 90 mm átmérőjű, bronzból készült öntvény, előoldalán az egyesület emblémájával, hátoldalán Finkey Ferenc képmásával.

 

/6/ Az okiratot az elnök írja alá.

 

29. §

 

 

Az egyesület megszűnése esetén vagyonáról a küldöttgyűlés dönt.

 

 

30. §

 

Az egyesület alapszabályában nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény, valamint a társadalmi szervezetek gazdálkodásáról szóló, mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései irányadóak.

 

Jelen alapszabály az Ügyészek Országos Egyesületének alakuló közgyűlésén elfogadott alapszabályának 1993. április 28-i, 1995. február 27-i, 1996. december 11-i, 1997. április 2-i, 1998. december 10-i, 1999. december 8-i, 2001. április 24-i, 2002. március 28-i, 2002. október 9-i, 2008. április 29-i, 2009. május 20-i, 2010. május 27-i, 2010. december 9-i küldöttgyűlésen  módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

 

Budapest, 2010. december  9.

 

                                                                        Dr. Máriánné dr. Molnár Mária                                                                                                                                                  sk. elnök