Ügyészek Országos Egyesülete
MagyarEnglishDeutschland

Kedves Látogató!

 

Köszöntjük honlapunkon!

Egyesületünk 1990 óta szervezi az ügyészek, alügyészek és ügyészségi fogalmazók, OKRI munkatársak, valamint nyugdíjas kollégáink szakmai érdekeit védve a közösségi létet. Ezen célt a klasszikus érdekvédelmi szervezetekhez képest szélesebb tevékenységi körünk szolgálja.

Az ÜOE elkötelezett az ügyészi etika érvényre juttatásának támogatásával az emberi jogi normák és az ügyészekre vonatkozó nemzetközi dokumentumokban foglaltak magvalósításának előmozdítása iránt.
Kérem, ismerkedjenek meg Egyesületünk történetével, tevékenységével!

dr. Matécsa Artemon
ÜOE elnök

Az 1991 óta rendszeresen jelentkező Kriminálexpo egy egyedülálló, konferenciák sorozatából és szakkiállítás-
ból álló szakmai rendezvény. 


dr. Misi Mária
ügyvezető alelnök

Az ÜOE nyitott a világ bármely pontján dolgozó ügyészekkel való párbe- szédre. Ezért vagyunk tagjai a Nemzetközi Ügyészi Egyesületnek is, amely Budapesten alakult meg.

 

Takácsné dr. Diófási Ágnes 

nemzetközi kapcsolatok 

 alelnöke

Az 1994 óta kéthavonta megjelenő, a Magyar Tudományos Akadémia által jegyzett szakmai folyóiratunk még az egyetemisták kö- rében is népszerűségnek örvend.

 

dr. Kiss Anna
Ügyészek Lapja Főszerkesztő

Az ÜOE az ügyészségi szer-
vezet legreprezentatívabb érdekképviseleti szervezete, mely 23 tagozatra épül.

 

dr. Hadler Andrea
belső kapcsolatok alelnöke

egyesĂźleti hĂ­rek.png

Tisztújító küldöttgyűlés

 

Az Ügyészek Országos Egyesülete 2017. május 22. napján a Fővárosi Főügyészség dísztermében tartotta tisztújító küldöttgyűlését.


Tovább


Az ÜOE csapata nyerte a pozsonyi futballtornát!

 

Az Ügyészek Országos Egyesületének futballválogatottja nyerte a néhai nyugalmazott szlovák legfőbb ügyész, Milan Hanzel emlékére 2016. november 20. napján Pozsonyban a HANT Arénában megrendezett futballtornát.


Tovább


Sikeresen zárult a XXI. Kriminálexpo IT-SEC

 

Idén immár 21. alkalommal rendezte meg az Ügyészek Országos Egyesülete – a Legfőbb Ügyészséggel társrendezésben – a Kriminálexpo IT-SEC biztonsági és informatikai, bűnmegelőzési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási konferenciát. A háromnapos rendezvénynek 2016. november 8-10. napja között a Tölösi Péter Konferencia Központ (Magyar Telekom Székház) adott otthont.


Tovább


Finkey Ferenc-díj 2016

 

Az idei Finkey Ferenc-díj a 2016. november 9. napján tartott ünnepi küldöttgyűlés keretében került átadásra. Díjazottunk: dr. Klimon Zsuzsanna.

 

Tovább


XVI. Ügyészségi Főzőverseny gyermekprogramokkal

 

Az időjárás ismét kedvezett Egyesületünk által 2016. október 1. napján a Büntetés-végrehajtási Szervezet pilisszentkereszti TR Központjában megrendezett Ügyészségi Főzőversenynek.


Tovább